Mindaddig míg valamennyi, valaha létezett szerző valamennyi művén nem rágom át magam, botorság lenne "legjobban szeretett"-et kikiáltani, mert bármikor jöhet egy új, aki - a szó szoros és átvitt értelmében is - felülírja az addigiakat.
Ám lássuk be, kevés eséllyel bír, hogy ebben az életben el tudom olvasni az érzékszerveim által felfogható világ valamennyi, eddig lejegyzett textusát. Ebből aztán egyenesen, hovatovább!! logikusan (wasz bedojtet logika?) következik, soha nem lesz kedvenc szerzőm, hacsak a vészesen közelgő demencia nem átall kikiáltani egy ilyen kategóriagyőztest is tükörsimává kopó agyam labirintusának legmélyén.
Még mielőtt a fentiekben vászonra skiccelt szörnyű jövő beköszöntene, hadd osszam meg szíves mindnyájótokkal (és vonóval) azt a szívderítő tényt (?), miszerint rajta vagyok az ügyön, hogy mindent elolvassak. Ennek folyományaként szívderítő tény 2-ként azt is elmondhatom, hogy már vannak jelöltjeim a kedvenc szerző titulusára is.
De még mielőtt pezsgőt durrogtatnánk, azt is tudomásotokra kell hoznom, hogy az ezen halmazba bekerülő írók száma negatív irányba "bővült" eggyel. (Ha valaki inkább a reál tárgyak felől közelíti meg a zárójel megnyitása előtti sorom, annak megnyugtatásául matematikusi nyelven is álljon itt a tény: csökkent.)
Na jó, ez azért így eléggé sarkos kijelentés, nem került ki a jelöltek halmazából, de egy időre perifériára szorult.
Ja, hogy jó lenne már tudni, kiről makogok?
Két nagyszerű (Öngyilkos szüzek, Egy test, két lélek) és egy egyáltalán nem kevésbé sikerült (lásd: jelen bejegyzés címének első tagmondata) regény szerzőjéről: Jeffrey Eugenides-ről.
Az 1993-ban megjelent Öngyilkos szüzek máig az egyik legkedvesebb olvasmányélményem, amiből Sofia Coppola 6 évvel később remekbe szabott filmet rendezett. Ehhez vegyük még hozzá, hogy a kísérőzenét - a nagyszerű francia electropop duó - az Air szerezte, és máris eufórikus állapotba kerültünk.
Azt az atmoszférát, amit Eugenides a regény lapjain elénk varázsol és amivel rabul ejt, mind a film, mind a zene 100%-ig visszaadja.
Azon ritka alkalmak egyike ez, amikor az adaptáció oda-vissza működik, a művészeti ágak egymást inspirálva teljesítik ki az "alapötletet".
Tényleg szívből ajánlom mindenkinek mindhárom alkotás befogadását, mert nem mindennapi élményben lesz része annak aki veszi a fáradságot és elolvassa/megnézi/meghallgatja.
A mű egy év múlva meghozta a jól megérdemelt Pulitzer-díjat is a szerző számára.
A XX. századon és kontinenseken átvonuló mutáns gén nyomon követése során az ölünkbe hullik egy család- és pikareszk regény, tele szívmelengető anekdotafüzérrel, önanalízissel.
Már-már szinte kiált a mozgóképért, aminek megalkotását -őszintén remélem - ezúttal is a Coppola lányra bíznak majd.
Majd 9 évnyi várakozás után megjelent Eugenides harmadik regénye is.
Mielőtt még ezen "iromány" taglalásába kezdenék, hadd osszak meg pár háttérinformációt a szerzőre vonatkozóan. Alapból nem kedvelem, és nem is szokott érdekelni, ha egy művet az írója életrajzával vagy abból logikai úton levezetett, vélt tények alapján közelítünk meg, ám jelen esetben - sajnos - nem kerülhetem meg a szerző életrajzát.
Szóval, mint az író nevéből is sejthettük: görög származású, első generációs amerikai.
Származása, érthető módon, nehezítette a többségi társadalomba (kik alkotják Amerika többségi társadalmát?) való beilleszkedését, amire írásaiban rendre célozni is szokott.
1999. és 2004. között Berlinben élt (Itt szeretném felhívni a honi kiadó figyelmét, hogy a fülszövegben az adatokat módosítani szíveskedjen - legkésőbb a következő regény megjelenéséig - , mert az ott leírtak 8 éve aktualitásukat veszítették.), majd visszaköltözött az Államokba, ahol kreatív írást (ha lesz időm, egyszer lejegyzem az ezen "tudománnyal" kapcsolatos véleményem) okít.
Arra vonatkozóan, hogy az elmúlt majd' 10 év alatt az irodalom mely területét kutatta, illetve milyen mentális állapotnak örvendett Eugenides nem találtam adatot. De mint mondottam volt, ez amúgy sem szignifikáns (?) a mű befogadása során.
Lássuk hát, miről is szól a kis híján 500 oldalas regény!
Ezúttal a '80-as évek Amerikájában találjuk magunkat, ahol három a főiskolai (soha nem értettem az amerikai (felső)oktatási rendszert) tanulmányait sikeresen, illetve részbe sikeresen, befejező fiatal reménységgel ismerkedhetünk meg.
A nemek megoszlása aránytalanul alakul: Madeleine az egyetlen lány, akire két fiú is jut, nevezetesen a csóró Leonard és az útkereső Mitchell.
Ugye még csak nem is sejtjük, hogy itt bizony szerelmi háromszög van kialakulóban??!!
Főleg, ha hozzávesszük - ami a könyv fülszövegében is írva vagyon - , hogy Mitchell "aki évek óta reménytelenül szerelmes Madeleine-be, s mégsem adja fel álmát, hogy a lány egy nap a felesége lesz."
Nem, ne gondoljuk, hogy valóban bekövetkezik a gyanúnk, miszerint az álmok valóra válnak, s megköttetik a frigy!
Anélkül, hogy lelőném a poént, elmondhatom, hogy házasságkötésre nem kerül sor, csak a lánykérés alakul pozitívan, ami az "Igen" kimondásában kulminálódik.
Persze cselesen van feltéve a kérdés, amire a válasz érkezik, hogy azért ne fulladjunk teljesen bele a nyakunkat nyaldosó nyúlós nyírfaszirupba (csak az alliteráció kedvéért.)
Igen, kedves barátom, jól gondolod, hogy ezzel vége is: mindenki boldog, mehetünk aludni.
Mielőtt a fal felé fordulva (nagyon megy ma az alliteráció) hortyogni kezdenél, szólok: még csak a fülszöveget olvastuk el!
Viszonylag rövid idő (2 nap) alatt rágtam át magam a regényen, de éveknek tűnt.
Azt leszögezhetjük, Eugenides még mindig tud írni (a grafománok is, mégsem szépírókként tartjuk őket számon), igaz egyre cikornyásabb, értelmetlenül túlburjánzó mondatokat, de legalább ír.
Már csak az a kérdés, kinek?
Például nekem, akinek eddig ez a név a minőséggel volt egyenlő.
Ám jelen regény célját, értelmét, mondanivalóját nem hogy magaménak nem tudom érezni, de el sem tudom képzelni, mi lehetett vele az író célja.
Engedtessék meg feltételeznem: öngyógyító, kiútkereső, a szerző énjét újrapozícionálni kívánó motívumok rejteznek a háttérben.
Jobb ötletem nincs...
Arra vonatkozóan, hogy az elmúlt majd' 10 év alatt az irodalom mely területét kutatta, illetve milyen mentális állapotnak örvendett Eugenides nem találtam adatot. De mint mondottam volt, ez amúgy sem szignifikáns (?) a mű befogadása során.
Lássuk hát, miről is szól a kis híján 500 oldalas regény!
Ezúttal a '80-as évek Amerikájában találjuk magunkat, ahol három a főiskolai (soha nem értettem az amerikai (felső)oktatási rendszert) tanulmányait sikeresen, illetve részbe sikeresen, befejező fiatal reménységgel ismerkedhetünk meg.
A nemek megoszlása aránytalanul alakul: Madeleine az egyetlen lány, akire két fiú is jut, nevezetesen a csóró Leonard és az útkereső Mitchell.
Ugye még csak nem is sejtjük, hogy itt bizony szerelmi háromszög van kialakulóban??!!
Főleg, ha hozzávesszük - ami a könyv fülszövegében is írva vagyon - , hogy Mitchell "aki évek óta reménytelenül szerelmes Madeleine-be, s mégsem adja fel álmát, hogy a lány egy nap a felesége lesz."
Nem, ne gondoljuk, hogy valóban bekövetkezik a gyanúnk, miszerint az álmok valóra válnak, s megköttetik a frigy!
Anélkül, hogy lelőném a poént, elmondhatom, hogy házasságkötésre nem kerül sor, csak a lánykérés alakul pozitívan, ami az "Igen" kimondásában kulminálódik.
Persze cselesen van feltéve a kérdés, amire a válasz érkezik, hogy azért ne fulladjunk teljesen bele a nyakunkat nyaldosó nyúlós nyírfaszirupba (csak az alliteráció kedvéért.)
Igen, kedves barátom, jól gondolod, hogy ezzel vége is: mindenki boldog, mehetünk aludni.
Mielőtt a fal felé fordulva (nagyon megy ma az alliteráció) hortyogni kezdenél, szólok: még csak a fülszöveget olvastuk el!
Viszonylag rövid idő (2 nap) alatt rágtam át magam a regényen, de éveknek tűnt.
Azt leszögezhetjük, Eugenides még mindig tud írni (a grafománok is, mégsem szépírókként tartjuk őket számon), igaz egyre cikornyásabb, értelmetlenül túlburjánzó mondatokat, de legalább ír.
Már csak az a kérdés, kinek?
Például nekem, akinek eddig ez a név a minőséggel volt egyenlő.
Ám jelen regény célját, értelmét, mondanivalóját nem hogy magaménak nem tudom érezni, de el sem tudom képzelni, mi lehetett vele az író célja.
Engedtessék meg feltételeznem: öngyógyító, kiútkereső, a szerző énjét újrapozícionálni kívánó motívumok rejteznek a háttérben.
Jobb ötletem nincs...
Talán próbáljunk a szereplők érdeklődési körének bemutatásán át közelebb kerülni a regényhez. (Személyiségük sajnos nem ragadható meg, elnagyoltak, ködszerűek.)
Kezdjük Madeleinenel, aki a viktoriánus irodalom lelkes kutatója.
Eugenides úgy mondatja fel vele a korszak irodalmára és a szerzők életrajzára vonatkozó adatokat, ismereteket, mintha táblánál felelne az év végi ötösért.
Ezek a monológok semmilyen szempontól semmit sem tesznek hozzá a regényhez, sőt.
Néha kapunk egy kis feminizmust is, de nagyon gusztusosan, szinte konyhakészen tálalva.
Közben párhuzamba állítódik Madeleine szerelmi élete a Jane Austin hősnőiével. (Azt hittem, ilyen fogással író már nem operál a 21. században. Sajnos DE!)
És persze a regény Madeleinere vonatkozó végrésze is a viktoriánus irodalom fordulatainak megfelelően, mintegy annak hiánypótlásaként, tetőződik be.
Aztán itt van nekünk Mitchell (görög származású), aki a lét értelmét kutatva a filozófián át végül eljut a vallásokhoz.
Itt is szépen felmondásra kerül minden vallás főbb dogmája, katekézise.
Bepillantást nyerhetünk a 19. századi, európai filozófusok munkásságába (Filozófiai SH atlaszunkat ezen a ponton ki is vághatjuk a szemétbe.)
Mitchell hogy a vallásokra vonatkozóan ne csak elméleti, hanem gyakorlati ismeretekre is szert tegyen, előbb európai, majd indiai körútra indul.
(Itt adja magát, hogy a Pi életével vonjunk párhuzamot, ami iszonyatosan bűn rossz regény. Közhelyes spirituális útkereséssel, igazi gyökér amerikaiaknak - csak, hogy szeterotipizáljak én is egy kicsit.
Ám ott keletről nyugatra utazik a hős, míg itt fordítva, de félúton találkozniuk kell és akkor adódik a kérdés: szánalmas X szánalmas = ?)
Szóval bóklászik az istenadta, közben a barátjáról kiderül, hogy biszexuális, de Mitchell nem hajlik meg (?), marad hithű hetero, folyamatosan változó hittel.
Persze Indiában - hol máshol????!!! - (mellesleg Eugenides is bebarangolta az országot, de nem életrajzozunk!!) megvilágosodik, értelmet nyer élete, s rohan vissza "Ámrikába" szerelme kezét elnyerni.
Utoljára hagytam a fekete bárányt, Leonardot.
Azon túl, hogy alulról érkezik (alkoholista szülők), még mániás depresszióval is küzd.
Először neki sikerül elnyernie Madeleine kezét s venni nőül, hogy 2 hónapig tartó "boldog" házasság után eltűnjön Amerika vadonjaiban. (Rousseau ott is járt?)
Képzettségét tekintve mikrobiológust tisztelhetünk benne.
Az élesztősejtek nemi életének terminus technikusokba pácolt, részletes leírása eleddig nem képezte a szépirodalom szerves részét, ám mostantól új utak nyíltak meg! (Grand Canyon felkészül)
Az előzőekben megszerzett tudáshoz - ha már reál tudomány - megkapjuk a mániás depresszióra vonatkozó pszichiátriai fogalomtárat, tüneteinek pontokba szedett bemutatását.
Nem árulok el titkot azzal, ha közlöm: a betegség végül felülkerekedik az emberen, elszakítja a friss házasokat egymástól. De legalább a férfi (fizikai értelemben véve) mondja ki az elbocsátó szép üzenetet, miután belátja a további harcok hiábavalóságát.
Szóval továbbra sem tudom, miért írta meg Eugenides ezt a regényt.
- Ha szociográfiát akart, ahhoz igencsak kevés.
Mert például John Updike-nál ugyanígy (ez persze nem igaz) nem történik semmi, mégis egy egész generáció ko(ó)rrajzát kapom, úgy hogy még hetek múlva is emésztem magam az olvasottakon.
- Ha csak egy nagy amerikai mesét akart, ahhoz meg iszonytatóan gyenge.
Mesemondónak - miközben fontos társadalmi kérdéseket feszeget - ott van John Irving, akitől még a nőgyógyászatra vonatkozó, cizellált leírásokat (lásd: Árvák hercege, de a filmet ne nézd meg!) is szívesen olvasom, mert hiteles, nem felmondott tankönyvi anyag, hanem a szövegbe szervesen illeszkedő textus.
- Ha az elmúlt kilenc év (im)presszióit, történéseit kívánta összefoglalni, ahhoz meg a regény, mint forma, nem megfelelő.
A témákat szétválogatva, esszékbe foglalva szívesebben olvasta volna az arra nyitott érdeklődő.
Jah, hogy akkor kevesebben veszik meg?
Meg ki látott már olyat esszéköteten, hogy "New York Times Bestseller"?
Kezdjük Madeleinenel, aki a viktoriánus irodalom lelkes kutatója.
Eugenides úgy mondatja fel vele a korszak irodalmára és a szerzők életrajzára vonatkozó adatokat, ismereteket, mintha táblánál felelne az év végi ötösért.
Ezek a monológok semmilyen szempontól semmit sem tesznek hozzá a regényhez, sőt.
Néha kapunk egy kis feminizmust is, de nagyon gusztusosan, szinte konyhakészen tálalva.
Közben párhuzamba állítódik Madeleine szerelmi élete a Jane Austin hősnőiével. (Azt hittem, ilyen fogással író már nem operál a 21. században. Sajnos DE!)
És persze a regény Madeleinere vonatkozó végrésze is a viktoriánus irodalom fordulatainak megfelelően, mintegy annak hiánypótlásaként, tetőződik be.
Aztán itt van nekünk Mitchell (görög származású), aki a lét értelmét kutatva a filozófián át végül eljut a vallásokhoz.
Itt is szépen felmondásra kerül minden vallás főbb dogmája, katekézise.
Bepillantást nyerhetünk a 19. századi, európai filozófusok munkásságába (Filozófiai SH atlaszunkat ezen a ponton ki is vághatjuk a szemétbe.)
Mitchell hogy a vallásokra vonatkozóan ne csak elméleti, hanem gyakorlati ismeretekre is szert tegyen, előbb európai, majd indiai körútra indul.
(Itt adja magát, hogy a Pi életével vonjunk párhuzamot, ami iszonyatosan bűn rossz regény. Közhelyes spirituális útkereséssel, igazi gyökér amerikaiaknak - csak, hogy szeterotipizáljak én is egy kicsit.
Ám ott keletről nyugatra utazik a hős, míg itt fordítva, de félúton találkozniuk kell és akkor adódik a kérdés: szánalmas X szánalmas = ?)
Szóval bóklászik az istenadta, közben a barátjáról kiderül, hogy biszexuális, de Mitchell nem hajlik meg (?), marad hithű hetero, folyamatosan változó hittel.
Persze Indiában - hol máshol????!!! - (mellesleg Eugenides is bebarangolta az országot, de nem életrajzozunk!!) megvilágosodik, értelmet nyer élete, s rohan vissza "Ámrikába" szerelme kezét elnyerni.
Utoljára hagytam a fekete bárányt, Leonardot.
Azon túl, hogy alulról érkezik (alkoholista szülők), még mániás depresszióval is küzd.
Először neki sikerül elnyernie Madeleine kezét s venni nőül, hogy 2 hónapig tartó "boldog" házasság után eltűnjön Amerika vadonjaiban. (Rousseau ott is járt?)
Képzettségét tekintve mikrobiológust tisztelhetünk benne.
Az élesztősejtek nemi életének terminus technikusokba pácolt, részletes leírása eleddig nem képezte a szépirodalom szerves részét, ám mostantól új utak nyíltak meg! (Grand Canyon felkészül)
Az előzőekben megszerzett tudáshoz - ha már reál tudomány - megkapjuk a mániás depresszióra vonatkozó pszichiátriai fogalomtárat, tüneteinek pontokba szedett bemutatását.
Nem árulok el titkot azzal, ha közlöm: a betegség végül felülkerekedik az emberen, elszakítja a friss házasokat egymástól. De legalább a férfi (fizikai értelemben véve) mondja ki az elbocsátó szép üzenetet, miután belátja a további harcok hiábavalóságát.
Szóval továbbra sem tudom, miért írta meg Eugenides ezt a regényt.
- Ha szociográfiát akart, ahhoz igencsak kevés.
Mert például John Updike-nál ugyanígy (ez persze nem igaz) nem történik semmi, mégis egy egész generáció ko(ó)rrajzát kapom, úgy hogy még hetek múlva is emésztem magam az olvasottakon.
- Ha csak egy nagy amerikai mesét akart, ahhoz meg iszonytatóan gyenge.
Mesemondónak - miközben fontos társadalmi kérdéseket feszeget - ott van John Irving, akitől még a nőgyógyászatra vonatkozó, cizellált leírásokat (lásd: Árvák hercege, de a filmet ne nézd meg!) is szívesen olvasom, mert hiteles, nem felmondott tankönyvi anyag, hanem a szövegbe szervesen illeszkedő textus.
- Ha az elmúlt kilenc év (im)presszióit, történéseit kívánta összefoglalni, ahhoz meg a regény, mint forma, nem megfelelő.
A témákat szétválogatva, esszékbe foglalva szívesebben olvasta volna az arra nyitott érdeklődő.
Jah, hogy akkor kevesebben veszik meg?
Meg ki látott már olyat esszéköteten, hogy "New York Times Bestseller"?
"... a mániás depresszió egyáltalán nem hátrány, sőt, inkább előnyt jelent. Csak keveseknek adatik meg. Ha nem így volna, már réges-rég elterjedt volna, akár a járvány, a népesség széles rétegei közt. Pedig csak a vak nem látja, mennyi előnnyel jár a mániás depresszió: energiát ad, hozzásegít a kreativitáshoz; az ember, ha a kiválasztottak közé tartozik, joggal vélheti zseninek magát, úgy, ahogy most Leonard. Fel sem lehetne sorolni, hogy a történelem hány meghatározó alakja dicsekedhetett azzal, hogy mániás depressziója van: tudósok, művészek alkották meg életművük legjavát a mániás szakasz áldott pillanataiban."
Ahogyan a fenti monológot végiggondoló Leonardnak, úgy a szerzőnek sem sikerül a zsenialitás közelébe férkőznie, de még az életmű legjavához sem tett hozzá semmit.
Szerencse, hogy elvenni nem tudott belőle, de az alapokat megingatta.
Addig is, míg a fundamentum ismét megszilárdul, marad a már régóta tervezett, de ezúttal jogosan indokolt, Öngyilkos szüzek újraolvasása.Eugenides-nek meg ezúton kívánok sok sikert a kreatív írás oktatásán túl, annak gyakorlatban történő megvalósításához is!
Kiadó: Tericum
Megjelenés: 2012.
Oldalszám: 488
Ára: 3970 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése