Zenevonat

Kedves emberek!
Hadd vagizzak egy gigantikusan öncélút!
Volt ugye a Marathon zenekar, akikről kevesen és keveset tudtunk.
Megjelentettek egy lemezt, aztán a kiadói, manageri lehúzások, átverések (mai napig bevett szokások) következtében felörlődtek, és feloszlottak.
Ennek már 20 éve.

A cím nélküli album 4000 db kazettán és 500 (!) db CD-n jelent meg, ami gyakorlatilag azonnal elfogyott.
Egy eredeti kazettám nekem is volt, de attól, akinek kölcsön adtam, walkman-estől ellopták.
Bizonyára az ötödik sikeresen befejezett öngyilkosságomon is túl lettem volna az eset következtében, ha nincs meg CD-n is a hanganyag.
Azóta is lemezgyűjteményem egyik féltve őrzött darabja. Van még rajtam kívül a világon 499 ember, aki - merem remélni - hozzám hasonlóan büszkén őrzi a Marathon zenekar első CD-lemezét.
Az idei év elején összeállt a csapat, és az A38-on, egyszeri alkalommal, koncertet adtak, ahol sajnos nem tudtam megjelenni.
A kerek évforduló alkalmából újrakeverve, és eddig meg nem jelentetett dalokkal megspékelve - szerzői kiadásban (magyar táj magyar ecsettel) - újra napvilágot látott a lemez Időgép címmel, amit a koncertlátogatók 50 %-a meg is vásárolt.
A zenekar hivatalos oldalán értesültem róla, hogy az országban már csak egy helyen szerezhető be az anyag - természetesen nem "vidéken", hanem...
Kedves feleségem és Szél Sándor barátom együtt- és közreműködésének köszönhetően ma este patetikus hangulatban helyezhettem a korongot a lejátszóba.
A közel 70 perc alatt 20 év eseményei/élményei peregtek le lelki szemeim előtt.
Remélem, a következő albumra nem kell újabb 20 évet várnom!
Végezetül hallgassuk, a sok "hozzáértő", sms küldözgető X-Fucktorológus milyen zenével nem fog soha életében találkozni:

Az első gyorsvonat Amszterdam felől

"Na figyeljenek ide!"
Gondolom, sok embernek nem fog semmit sem mondani az After Crying név, pedig egy nagyszerű magyar zenekart rejt. Fel lehet lélegezni, nem kívánok lelkiismeret-furdalást okozni senkinek zenei alulműveltségén csámcsogva.

Ugyanis egy még kevésbé ismert zenekarra hívnám fel a figyelmet, az AC-ből 1995-ben kivált Vedres Csaba (billentyűs, énekes) által alapított Townscream-re. Egyetlen lemezt jelentettek meg, mert annyira "bénák" voltak, hogy nem lovagolták meg a Digital Scream (muhahaha) által honosított szinti alapú, regresszív, műbőrkabát - hegesztőszemüveg - levegőszeletelő mozdulatsor határolta Bermuda-háromszögben keltett hullámokat. Pedig nekik is volt szintijük...
Ezek a murugyák inkább a hagyományos, hangszeres zeneszerzés mellett törtek lándzsát. Így aztán Kozsó sem táncoltatta őket 120 literes, zománcozott lavórban, szinkronfuldoklós koreográfiát rájuk erőltetve.
Fel is oszlottak, mint Pándi család a savban.
Ha egyetértesz a fentiekben foglaltakkal, nyomj egy lájkot a Szomszéd lánynak, aki szép és szőke!
Nekem viszont ne!
Mementóul szóljon:

Koldus

Vince gyermekemmel nagyszerű születésnapi ajándék várományosai lettünk.
2014. október 26-án megjelenik a Solaris együttes Marsbéli krónikák II. című albuma, 30 évvel az első után.
Nyolcévesen csodálkozva figyeltem, ahogyan unokatestvéreim mély áhitattal az arcukon, már-már patetikus mozdulatok kíséretében, óvatosan felhelyezték a bakelitkorongot a lemezjátszóra és apró sercenéseket követően kezdetét vette egy csodálatos és emlékezetes zenei utazás.
Talán most majd a két kisfiam fog hasonló élményeket/benyomásokat szerezni, amikor apa először teszi be a lejátszóba a cd-t és felcsendülnek az első hangok.
Addig is ismételjük át, amit eddig megtanultunk:

Amikor Stanislaw Lem rajongói a mester egyik nagy művének címét választják zenekaruk nevéül (Solaris), és a progresszív rockzene palettájára új színt visznek fel, miközben Ray Bradbury-val összefutva konceptalbummal (Marsbéli krónikák) ünneplik meg a nagy találkozást. És amikor az alapítótagoknál Aldous Huxley is tiszteletét tette, egyenesen a Brave New World-ből megtérve, és együtt okumulálták ki az elidegenedés filozófiájának széles tömegek számára elérhető közvetítőcsatornáját, ami jóval több mint egy egyszerű popzenekar, még mindig csak 1989-et írtunk.
Egy 13 éves srácnak, az utolsókat rúgó rendszerben, a szöveg a nyílt anarchiával volt egyenértékű.
Ma is megborzongok ettől a daltól.

Nos ez az a magyar zenekar, amelyikkel egyedfejlődésem különböző szakaszaiban nagyon, de nagyon egymásra tudunk találni. Hozzájuk fűződik életem egyik legmeghatározóbb koncertélménye, ami a nosztalgia és az akkori életérzés együttes mixturájaként mai napig örömkönnyeket csal a szemembe.
Azt hiszem, ez valami magasabb rendű, mint "csak" egyszerű zene...

 

Amikor az olasz éjszakában Hás elvtársam fejest ugrott a gyerekmedencébe...a telihold fényét egyetlen ruhadarabom: a szalmakalap szűrte meg...és dolce volt a vita...és szerettük az egész világot, kivételek nélkül...és szólt a reggae...és ezt mással nem is tudom megosztani, csak veled!

Volt egyszer az iwiw

Holnap, 12 év után, lehúzza a rolót az iwiw...

Emlékszem, amikor 2003. év elején regisztráltam, még meghívásos rendszer volt, így nem lehetett akárki tag.
Egyfajta megtiszteltetésnek számított, ha valaki a felhasználók között tudhatta magát, ezért aztán ennek megfelelően viselkedett, tett ki posztokat.
Mivel még csak pár ezren voltunk, jobban oda tudtunk figyelni egymásra, és értelmes bejegyzések kerültek ki az üzenőfalra, melyek mellőzték a trágár, személyeskedő hangvételt.
Az esetleges konfliktusok is kulturáltan oldódtak meg, zárultak le.
Akkor még működött a netikett: emberek emberi hangon cseréltek véleményt, ütköztettek érveket ellenérvekkel.
Nem a látogatottsági és egyéb informatikai/marketing mutatókon volt a hangsúly.
Nem akartak minden második bejegyzéssel fogyasztásra ösztönözni, valamilyen (tév)eszme létjogosultságáról meggyőzni, és a szélsőséges hangok is elhaltak a pusztában, mert senki sem volt rájuk "vevő".

Azon túl, hogy hasonló érdeklődésű, világszemléletű emberekkel kerültem/kerülhettem kapcsolatba, kreatív énem áldásos/áldatlan(?) gyümölcsei is ott láthattak először napvilágot.
Az "Én és a fater" vagy "Napi fater" címen elhíresült bejegyzéseimre talán még emlékeznek páran azok közül, akik jelen közösségi oldalon is ismerőseim.
A ritkábban jelentkező, de szintén ott debütált "Levelek a sufniból" elmeficamaim is nosztalgikus mosolyt csalhatnak pár ember orcájára.

Ezúton köszönöm meg az iwiw kiagyalóinak, fejlesztőinek, működtetőinek és az ottani barátaimnak, ismerőseimnek az elmúlt 12 évet!

P.S.: Az időkapszula még igényelhető, melybe akár az összes képetek, levelezésetek beletuszkolható. Igény szerint...

 /2014. június 29-én publikálva a fb-on/