Holnap, 12 év után, lehúzza a rolót az iwiw...
Emlékszem, amikor 2003. év elején regisztráltam, még meghívásos rendszer volt, így nem lehetett akárki tag.
Egyfajta megtiszteltetésnek számított, ha valaki a felhasználók között tudhatta magát, ezért aztán ennek megfelelően viselkedett, tett ki posztokat.
Mivel még csak pár ezren voltunk, jobban oda tudtunk figyelni egymásra, és értelmes bejegyzések kerültek ki az üzenőfalra, melyek mellőzték a trágár, személyeskedő hangvételt.
Az esetleges konfliktusok is kulturáltan oldódtak meg, zárultak le.
Akkor még működött a netikett: emberek emberi hangon cseréltek véleményt, ütköztettek érveket ellenérvekkel.
Nem a látogatottsági és egyéb informatikai/marketing mutatókon volt a hangsúly.
Nem akartak minden második bejegyzéssel fogyasztásra ösztönözni, valamilyen (tév)eszme létjogosultságáról meggyőzni, és a szélsőséges hangok is elhaltak a pusztában, mert senki sem volt rájuk "vevő".
Azon túl, hogy hasonló érdeklődésű, világszemléletű emberekkel kerültem/kerülhettem kapcsolatba, kreatív énem áldásos/áldatlan(?) gyümölcsei is ott láthattak először napvilágot.
Az "Én és a fater" vagy "Napi fater" címen elhíresült bejegyzéseimre talán még emlékeznek páran azok közül, akik jelen közösségi oldalon is ismerőseim.
A ritkábban jelentkező, de szintén ott debütált "Levelek a sufniból" elmeficamaim is nosztalgikus mosolyt csalhatnak pár ember orcájára.
Ezúton köszönöm meg az iwiw kiagyalóinak, fejlesztőinek, működtetőinek és az ottani barátaimnak, ismerőseimnek az elmúlt 12 évet!
P.S.: Az időkapszula még igényelhető, melybe akár az összes képetek, levelezésetek beletuszkolható. Igény szerint...
Emlékszem, amikor 2003. év elején regisztráltam, még meghívásos rendszer volt, így nem lehetett akárki tag.
Egyfajta megtiszteltetésnek számított, ha valaki a felhasználók között tudhatta magát, ezért aztán ennek megfelelően viselkedett, tett ki posztokat.
Mivel még csak pár ezren voltunk, jobban oda tudtunk figyelni egymásra, és értelmes bejegyzések kerültek ki az üzenőfalra, melyek mellőzték a trágár, személyeskedő hangvételt.
Az esetleges konfliktusok is kulturáltan oldódtak meg, zárultak le.
Akkor még működött a netikett: emberek emberi hangon cseréltek véleményt, ütköztettek érveket ellenérvekkel.
Nem a látogatottsági és egyéb informatikai/marketing mutatókon volt a hangsúly.
Nem akartak minden második bejegyzéssel fogyasztásra ösztönözni, valamilyen (tév)eszme létjogosultságáról meggyőzni, és a szélsőséges hangok is elhaltak a pusztában, mert senki sem volt rájuk "vevő".
Azon túl, hogy hasonló érdeklődésű, világszemléletű emberekkel kerültem/kerülhettem kapcsolatba, kreatív énem áldásos/áldatlan(?) gyümölcsei is ott láthattak először napvilágot.
Az "Én és a fater" vagy "Napi fater" címen elhíresült bejegyzéseimre talán még emlékeznek páran azok közül, akik jelen közösségi oldalon is ismerőseim.
A ritkábban jelentkező, de szintén ott debütált "Levelek a sufniból" elmeficamaim is nosztalgikus mosolyt csalhatnak pár ember orcájára.
Ezúton köszönöm meg az iwiw kiagyalóinak, fejlesztőinek, működtetőinek és az ottani barátaimnak, ismerőseimnek az elmúlt 12 évet!
P.S.: Az időkapszula még igényelhető, melybe akár az összes képetek, levelezésetek beletuszkolható. Igény szerint...
/2014. június 29-én publikálva a fb-on/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése