Szabadságra mentem, két hét múlva jövök!

Jó tanács az öreg kontinenst, a trópusi égöv irányába, elhagyni készülő turistáknak:

Mielőtt elindulsz le, délre

Vedd a figurát ledérre!

Fogyaszd* magad fiatalra! avagy "Szeresd a testem, Baby!"

" Élj gyorsan,halj meg fiatalon és legyél szép halott!"

A tömegtermelés megjelenésével egyidejűleg az emberi test megítélése egyfajta értékváltáson ment keresztül. A különböző kozmetikai cikkek mindenki számára elérhetővé tételével az a téves kép vált általánosan elfogadottá, hogy a jó megjelenésnek, a hibátlan testnek meghatározó szerepe van az egyén társadalmi szerepvállalásában.

A médiumok kiszélesedése lehetővé tette, hogy nagy tömegek felé közvetítsék az új filozófiát, miszerint minden öröm forrása a hibátlan test.

A fogyasztásra ösztönző reklámok minden szereplője egytől egyig fiatal, karcsú és jól ápolt. Az általuk ajánlott áruk azt a látszatot keltik, hogy azon javak, amiket eddig csak a felső tízezer engedhetett meg magának, mostantól bárki számára könnyen elérhető. Noha ezek az áruk gyakran olcsó utánzatai az eredetinek, azzal, hogy fényesen csillogó áruházak polcain helyezik el őket, a valódiság látszatát keltik.

Ahhoz, hogy önfeledt birtokosai legyünk a fiatalságunkat konzerváló készítményeknek, be kell lépnünk a fogyasztás szentélyeibe, ezáltal magunkat is áruvá degradálva, kirakati babákká válunk a többi vásárló szemében. A bevásárlóközpontok látogatásának megvannak a maguk íratlan szabályai: lehetőleg olyankor menjünk, mikor sokan tartózkodnak ott, és ruházatunk mindenben feleljen meg az általuk támasztott elvárásoknak, cserébe mi is csupa hozzánk hasonló, a testével elégedett polgártársunkban „gyönyörködhetünk”. 

A polcokra kihelyezett termékek gyártói gyakran választják azt a stratégiát, hogy a csomagoláson szemléltetik, milyen volt az egyén a készítmény használata előtt és milyen hibátlan lett, röviddel az alkalmazást követően. Ezáltal a leendő fogyasztót rákényszerítik arra, hogy kritikusan szemlélje önmagát, még többet áldozzon fiatalsága megőrzésére. Mert minél közelebb áll valaki külcsínben a húszas éveihez, annál magasabb a csereértéke.

A magazinokról ránk mosolygó, retusált, arcok is azt a vágyat keltik fel bennünk, hogy mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy olyanokká váljunk, mint ők. Az ilyetén módon ideálissá tett testtel könnyen azonosulunk és feltételek nélkül hajlandóak vagyunk elfogadni. Ahhoz azonban, hogy mi is ilyenné trenírozzuk porhüvelyünket, az ismeretek felhalmozása elengedhetetlen. A „legautentikusabb” információkhoz hasonló kiadványok megvásárlása útján juthatunk. Ezek közérthető, könnyed stílusban tájékoztatják vásárlóikat, hogy melyek a testkarbantartás leghatékonyabb eszközei, újabb gépek és táplálék-kiegészítők fogyasztására sarkallva olvasóikat.

A testkarbantartás szó terminus technikussá tételével az emberi test egyfajta géppé lényegül át, aminek hibátlan működtetéséhez szigorú szabályokat kell betartanunk. Az egyén kezelőjévé, külső szemlélőjévé válik saját testének; mintegy kívülről, függetlenül szemléli és folyamatos fizikai beavatkozások segítségével próbálja megőrizni állagát. Az emberi szellem csak kritikus esetekben száll vissza a „masinában” és csak a probléma elhárításáig időzik ott…

 * Mind gazdasági, mind biológiai értelemben

Harcosok Klubja, avagy menekülés a konzum-társadalomból/-ba

"Egy percnél többet nem szabad elvárni a tökéletességtől."

Ahogyan megboldogult nagyanyám az anyagi „túl” jólét személyiségtorzító hatásait  „A kutya is jó dolgában vész meg.” mondattal sommázta, ugyanúgy nekem is ez a kifejezés tolult elmémbe, miután átgondoltam az imént olvasottakat.

Azt már Bret Easton Ellis óta tudjuk, hogy komoly yuppienak sem egyszerű lenni a mai világban.

A Chuck Palahniuk jegyezte Harcosok Klubja aztán tovább árnyalja ezt az igazságot.

(A regényből készült, azonos című - mára kultfilmmé vált - mozgókép ezen írásnak nem képezi tárgyát.)

Miért jutottak eszembe nagyanyám szavai?

Adott egy névtelen (talán Tyler?), munkájában sikeres, egzisztenciájában megingathatatlan, párkapcsolatban élő, fiatal amerikai férfi (vagy az alteregója/a másik énje).

Ezzel be is kapcsolhatjuk a villogó neontáblát: Megvalósult Amerikai Álom.

Igen ám, de a tökéletes nem elég. Sőt nincs is rá szükség!

Az önpusztítás, ami megnyugtatja a mindennapi munka-fogyasztás mókuskerekébe beragadt elmét.

A pusztítás pedig egyértelműen a fogyasztói társadalom elleni kiáltvány, szavak helyett tettekkel, a kollektív tudat megalitjába vésve.

(Míg Easton Batemanje - az Amerikai psychoból -  mások megcsonkítása, megalázása által szabadítja fel magát, a palahniuki hős önmaga anyagi és fizikai pusztításában leli örömét.

Ugyanakkor Tyler könnyen párhuzamba állítható Ballard Karamboljának szereplőivel, akik hasonlóan unalomból, de szexuális célzattal, roncsolják testüket és autóikat. Ám ott nem jelenik meg markánsan kidolgozott eszmerendszer, hacsak nem tekintjük luddítáknak őket. Sokkal inkább egyfajta torz esztétikai kategória kidolgozásán fáradoznak a Karambol hősei. Ballard pedig megnyeri a „stilizál” szót legtöbbször papírra vető szerző világbajnoki címét.)

És ezen a ponton nézzünk magunkba!

Bizonyára mindannyiunkban felmerült már a gondolat: napról napra prostituálódni kényszerülünk a munka világában, hogy megszerezzük/megszervezzük a pénz könyörtelen hatalmát önmagunk fölött. Hagyjuk, hogy vágyak ébredjenek bennünk olyan dolgok iránt, amikre igazából nincs szükségünk, de ha netán mégis, nem marad időnk élvezni, mert újabb aktusba kell belefeküdnünk Mammon kegyeinek elnyerése érdekében.

Ilyenkor eljátszunk a gondolattal: „Most felállok és megmondom neki/ráborítok valamit/felgyújtom/felrobbantom.”

Ismerős ugye? Még ha kellemetlen is bevallani, de bizony elméleti szintem mi is destruktívvá válunk pár perc erejéig, hogy aztán behúzott farokkal térjünk vissza a nyájhoz. Magunkban persze jót mosolygunk a fejben lejátszódó eseményeken. 

Ezzel az önreflexióval könnyen beláthatóvá válik, hogy az író szavai sem (mindig) veendők véresen komolyan, sokkal inkább a túlzás eszközeiként vannak jelen, mintsem a fiktív tér „belakhatóbbá” tétele érdekében.

És itt köszön ránk, amit a bevezetőben írtam az alapigazság árnyalására vonatkozóan: Palahniuk – amit Ellis is alkalmaz, de nyíltan nem vállal fel – él a humor eszközével, és meglebbenti a függönyt, ami mögött ott mosolyog, miközben nyers, egyszerű szavaival borzolja az idegeinket.

A minimalista szöveg diktálta tempót meg nem törik, de más kontextusba helyezik a mondanivalót, az ilyes kiszólások:

„Azt akartam, hogy az egész bolygó elérje a mélypontot.

Miközben összevertem azt a szerencsétlen kölyköt, legszívesebben golyót röpítettem volna minden egyes panda szeme közé, amelyik nem hajlandó kefélni a fajfenntartás érdekében. Megszigonyoztam volna minden egyes bálnát, amelyik feladja a harcot, és önszántából partra veti magát.”

Ha csak a szavakat olvassuk, megborzongtat a belőlük áradó destruktívitás, de ha ráérzünk az írói stílus ízére, itt hangosan felröhögünk. (Már, ha fogékonyak vagyunk az effajta humorra.)

A konzumtársadalom definiálására, kialakulásának, fejlődésének magyarázatára tett törekvések írásos dokumentációjával könyvtárakat lehetne megtölteni, és még akkor sem értenénk semmit.

Szerzőnk ezt egy csuklómozdulattal kipipálja:

„- A történelem mostohagyermekei vagyunk, a televízió belénk nevelte, hogy egy nap multimilliomosok és filmcsillagok és rocksztárok leszünk. De nem így történt. Most jöttünk rá erre a szomorú igazságra, úgyhogy jobban teszi, ha nem szórakozik velünk.”

És, ha már magunkénak érezzük a bölcsek kövét, nyugalomra még ekkor sincs okunk, mert Palahniuk összetöri az elénk tartott tükröt, hogy sokszorozva lássuk az eddig arcunkba dörzsölt szennyet, amit csak a teljes és tökéletes pusztítás tüntethet el:

„- A mi korosztályunk nem élt át háborúkat és gazdasági válságokat, mégis háború pusztít szívünkben, és egész életünk egyetlen lelki válság. Forradalomra készülünk a kultúra ellen. Krízisünk spirituális természetű, és végigkíséri életünket.”

Utóbbi mondatban a gazdasági válság kitétel már aktualitását vesztette, de a többi sajnos(?) igaz…

Nem látok más kiutat a Palahniuk által felfestett, sötét jövő bekövetkeztének elkerülésére, csak ha forradalmat robbantunk ki a kultúra mellett, és a kor elvárásaira rácáfolva, 3 dimenzióban olvasunk!

Kezdjük először a Harcosok Klubjával, már csak a jó hangulat megalapozása végett is.

Mert, ami a filmes adaptációban véresen komoly, az itt – pofon helyett – poénként iszonyat nagyot csattan:

„- Ha Marilyn Monroe élne, tudod, mit csinálna éppen?...

…- A koporsója fedelét kaparászná.”