Kezdjük a végén: elhagytam a fészket és kétszer körberepültem a háztömböt.
No nem azért, mert madár lettem.
Nem!
Csak megpróbáltak annak nézni.
Én meg, amilyen hülye vagyok...
Itt van nekünk ez a Sebastian Faulks nevű szerző, aki több "sikerkönyvet" is jegyez (mint kéne).
Brit és mint brit britokolja (sobrry, Jóska) az írás képességét.
A készségről majd később.
Egy rövid liezon erejéig már volt hozzá szerencsém, mikor is Az ördög táncba visz című regényét egy ültő helyemben elolvastam.
Ott és akkor teljesen tisztában voltam vele, hogy mit várhatok és nagyjából mit fogok kapni.
Mivel életemben nem olvastam James Bond regényt, úgy gondoltam, helyénvaló, ha Ian Fleming "méltó utódja" irományával kezdem és zárom le a 007-essel köttetett barátságom.
A szemexpandernek használt regény pont az volt, ami: egy édes kis semmiség.
Annyit legalább megerősített bennem, hogy az oroszok képesek mindenből a legnagyobbat megalkotni, még, ha semmire sem tudják aztán használni. (Szerintem nekik van a legnagyobb atommagjuk, csak nem merik megmondani.)
A könyv nagyjából az ekranoplan létjogosultságát vizsgálja a modern hadászatban, mely kérdés megválaszolását a legtitkosabb ügynök rövidre is zárja a puskapor tökélyre fejlesztett módosulatának alkalmazásával.
Mondanom sem kell, nem szálltam el a regénytől. (Khm, bocs!)
Aztán megtalált a marketing.
Azt csipogták a verebek, hogy megjelenik magyarul a Madárdal.
Apukám! Az Európa kiadó és nem a Chematox tudja, mitől döglik a légy!
"A BBC közel egymillió szavazós Nagy Könyv versenyén a tizenharmadik helyen végzett, közvetlenül az Üvöltő szelek mögött, megelőzve a Zabhegyezőt és A hobbit-ot." - olvastam az ajánlót.
És most kérdezem, kik voltak azok az egymillió angol közül, akik ilyen előkelő helyezés eléréséhez statisztáltak?
Mert jó lenne, ha szülőstől felkeresne a tanáriban egy kötetlen elbeszélgetésre.
Mondjuk a tizenharmadikból már gondolhattam volna...
Főleg, hogy pénteken vettem meg a könyvet...
Mivel nem vagyok babonás, fütyültem rá, mint
"...három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán."
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán."
A regény cselekménye az első világháború előtt, alatt és után játszódik.
Az első rész egy szerelmi történet 1910-ből, a második maga a háború véres valósága, a harmadik a főhős (Stephen Wraysford) unokájának nyomozása az 1970-es évek végéről.
Haladjunk hát mi is szépen sorban.
Pikárdiában a helybéli gyáros második - a férjtől jóval fiatalabb, de a főhőstől idősebb - feleségét (Isabelle) az angol árva fiúból textilkereskedővé lett fiatalember elszereti.
Olyannyira, hogy nem csak elcsábítja, de meg is szökteti a jólétből a közösen vállalt nyomorba.
(Közben betekintést nyerünk a szakszervezeti aktivisták tőkés kizsákmányolók ellen indított sikertelen harcaiba is. Ez amúgy az írón kívül kit érdekelt jelen regény keretein belül?)
Na kérem, ez a szerelem oly kevés, mint kempingsajtban a sátorvas.
Nem vagyok egy "full romi" alkat, de volt szerencsém az angol romantikusok egynémely regényéhez, nem úgy, mint az írónak.
Könyvében nem hogy nem lobognak az érzelmek, de még gyújtólángnak sem igazán nevezném ezt a zsarátnokot.
Van viszont orális szex!
Húha, a Viktoriánus kor lecsengésével ez azért nem kis dolog.
Ja, csak az a baj, hogy 1993-ban íródott a regény és a legtöbb olvasót nem is érdekli a korabeli szexuális szokások számba vétele. (Érted! Számba vétele!!)
Ám annyit bizton sejthet korunk olvasója is, hogy a nagybetűs szerelembe esett nőnek nem az képezte lelki tusája epicentrumát, hogy "nyelni vagy nem nyelni?"
Persze az "asszonka" rendesen megdolgozik fejben, hogy most akkor mi legyen?
Aztán megszökik a csábítóval, hogy a tisztes nyomor felzabálja az érzelmi kötődést és maradjon a közöny, ahonnan már áldott állapotban (ezt Stephen nem, csak az olvasó tudja) távozik, ekkor még ismeretlen helyre.
Mekkora, soha nem látott csavar!! (Körülbelül 48-as méretű, orosz gyártmányú, anya típusú.)
A főhős annyira szerelmes a nőbe, hogy egy vállrándítással elintézettnek tekinti a dolgot.
Azt könnyen beláthatjuk, hogy az első világégés mindennél értelmetlenebb, fölöslegesebb vérontás volt az összes addigi háborút figyelembe véve. (Ezt olyanok szokták megállapítani, akik életükben semmilyen fegyveres konfliktusban nem vettek részt, nem hogy az első világháborút megelőző összesben, ami alapján fenti kijelentésük megalapozottnak lenne tekinthető. És most nem a háború szörnyűségein, hanem a mindent tudni vélő emberi gyarlóságon ironizáltam.)
Az állóháborúvá vált húsdaráló emberek millióit emésztette el és a túlélők sem jártak sokkal jobban, mert lelkileg ők is halottként vegetáltak tovább.
A regény talán még ezen a részen a "legszerethetőbb".
Megkapjuk a bajtársiasság himnuszát, szembesülünk a borzalmakkal, katonaleveleket olvasva és a tisztek viselkedését tanulmányozva több szempontból is betekintést kapunk az ért(elmez)hetetlenbe.
Sőt, ki nem fejtett homoerotika is lebeg a lövészárkok fölött.
A föld alatti robbantóaknákban zajló háborús események számomra elég sok újdonsággal szolgáltak, de közel sem annyival, ami megérne 596 oldalnyi olvasást.
A főhős végig naplót vezet, természetesen titkosírással.
Többször meg is sebesül, és egy ilyen alkalommal összehozza a "véletlen" egykori szerelme nővérével, majd általa a (még most is? egyáltalán valaha?) szeretett nővel.
Megtudjuk, hogy Isabelle egy bombatámadás során megsérült az arcán, de a heg ellenére még mindig gyönyörű. És sok év kihagyás után is szexuális izgalomba jön, ha hozzáér az egykor imádott férfi.
Ez abból derül ki, hogy amikor Stephen végigsimítja a sebhelyet, Isabelle benedvesedik.
(Most komolyan, ez minek kellett?? Vagy Ballard Karambolja a szerző egyik kedvenc regénye?)
Hősünk még most sem, sőt sohasem, tudja meg, hogy van egy lánya, azt viszont igen, hogy - "Oh!irgalom atyja, ne hagyj el." - Isabelle egy német tisztbe szerelmes.
(Itt már majdnem sírtam, no nem a meghatottságtól.)
Aztán mindenki visszamegy a helyére: Stephen a háborúba; Isabelle az időközben megsebesült szeretőt ápolni.
A továbbiak röviden: hősünk elveszíti minden barátját és harcostársát, ráomlik egy földalatti járat, de egy német tiszt megmenti az életét a háború befejezésének napján. (Auuu!)
Isabelle meghal tüdővészben. (pfff!)
Függöny! De nagyon gyorsan!!!
Buta lány vagy Elizabeth!
Még így, h-val is.
A soha nem látott unoka, az anyjának hitt nagynéni padlásán kutakodva rábukkan Stephen titkosírással körmölt naplóinak egy részére, aminek megfejtése fenemód piszkálja a csőrét.
A nem túl bonyolult személyiségére szentelt 250 oldalból legalább 10 oldalon keresztül a dekódolás alvállalkozásba való kiszervezésén fáradozik Bözsikénk.
Mert magától nem lenne képes rájönni a titok nyitjára, nem oktalansága miatt, hanem...
Hanem mert szerelmes egy nős EU-bürokratába, aki nem akar elválni, de "nagyon szereti" Elizabethet, és ezen paradoxon feloldása felemészti a lány minden erejét.
Vacillál, mi legyen: menjen, maradjon?
Mert már a korban is benne van, szülni is kéne, család is kéne, férj is kéne.
De a '70-es évek vége még a szexuális szabadosság jegyében telik.
Csak Elizabeth nem él a lehetőséggel.
Csak Elizabeth nem él a lehetőséggel.
A napló megfejtésén fáradozó bölcsész felesége összehozza ugyan egy szimpatikus és az apai "gyötrelmeket" önként vállaló úriemberrel, aki objektíven látja a lány életét, ám most meg "az a baj".
70 oldalnyi "aggódás a semmin" után Elizabeth áldott állapotban tipeg be a színre, és mint kiderül, gyermekének apja az először felbukkanó EU-s bürokrata. (Annyira trendi a szöveg, hogy nincs mit tenni.)
Az úriember olyannyira komolyan veszi apai szerepét, hogy feszített munkatempóján sikerül annyit lazítania, hogy személyesen, otthoni körülmények között segítse világra fiúgyermekét.
(Két gyermekem világrajövetelekor volt szerencsém átélni a születés lélekemelő misztériumát, így bizton állíthatom, hogy szerzőnk nemhogy vajúdó nőt, de még első trimeszteres kismamát sem látott.)
Ekkorra már a titkosírás is megfejtetik, és amit eddig csak az olvasó tudott, azt az információt már az unoka is birtokolja: a nagypapa életét többször is egy ír bányász, mellesleg Stephen leghűségesebb bajtársa, mentette meg, kinek neve John.
Így kézenfekvő, hogy a magzatmáztól iszamos dédunoka is öntudatos Johnként sírjon fel, tisztelegve a régmúlt hősök nemes tettei előtt, mely cselekedetek, ha közvetve is, de hozzájárultak az ő világrajöveteléhez.
És így lesz hatással minden tettünk az utánunk következők életére, ha nem értettük volna meg a tanmese lényegét.
Szeretném tisztázni: semmi bajom Sebastian Faulks-sal, amennyiben...
Amennyiben, mint "jó munkásember"-ként tekintek rá.
Tud írni, mert megtanult.
És ez nagy baj.
Nem az a baj, hogy megtanult írni, hanem hogy így állítja hadrendbe tudását.
Nem az a baj, hogy megtanult írni, hanem hogy így állítja hadrendbe tudását.
Begyakorolta a fogásokat, ismeri az anyagot, a kaptafák szépen sorakoznak a fal mellett.
Ki van itt számolva minden előre.
Mint egy Horváth Ilona recept: végy x szereplőt, ilyen és ilyen paraméterekkel, keverd össze a sorsukat lassú tűzön, a csomókat semleges hatású folyadékkal oldd fel, 30 perc főzés után 1/4 óráig pihentesd a mixturát, majd ízlésesen díszítve tálalhatod.
A telítettség érzete garantálva, csak pont az őrült Giuseppe szakács verítékcseppe hiányzik, amivel együtt művészete iránti szerelmét is az ételbe plántálja.
Nagyon számító, nagyon okosan tervezett a regény cselekménye.
Nagyon okos, nagyon távolságtartó, nagyon modoros a szöveg.
Szinte az utolsó oldalakig vártam, hogy feloldódik az a keserű íz a számban, ami egyre fokozódott a könyv vége felé haladván, és valami katarzist fogok érezni, de csak a nagy űr maradt.
Akár egy közepesen jó regény is lehetett volna a Madárdal, amennyiben Elizabeth szerencsétlenkedését - ami nemhogy előre, de semmilyen irányba nem vitte a szöveget - kiszerkesztik.
Akár egy közepesen jó regény is lehetett volna a Madárdal, ha a szakszervezeti harcok eszmetörténeti hátterét és a "csaták" leírásait kihúzzák a szövegből.
Akár egy közepesen jó regény is lehetett volna a Madárdal, ha a karakterek életszerűbbre, az érzelmek átérezhetőbbre csiszoltatnak.
Akár egy közepesen jó regény is lehetett volna a Madárdal, ha nem ilyen tenyérbemászóan számító, antiperisztaltikát kiváltóan maníros.
Többre, jobbra számítottam és bíztam benne, hogy dalos pacsirtaként zengedezhetem himnikus magasságokba szárnyaló trilláim, mellyel a regény nagyszerűségét méltatom.
Helyette csak Poe énekesmadarának krákogása hagyja el csőrömet Sabastian Faulks nevének hallatán:
"Soha - soha már!"
Sebastian Faulks: Madárdal
Kiadó: Európa
Megjelenés: 2014.
Oldalszám: 596
Ára: 4290 Ft
Kiadó: Európa
Megjelenés: 2014.
Oldalszám: 596
Ára: 4290 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése