2015. április 8., szerda

Mindennapi küzdelmeink

Vince hazatérvén dicsőséges hadjáratáról, melynek eredményeként sikeresen kiszabadította testvérbátyját az óvodai nevelőnők kegyetlen rabigájából, harisnyanadrágra és Muppet Brekis felsőre vetkőzve veszi birtokába a lakást.

Egyszer csak Milán robotos hózentrógerével a kezében, idvezült mosollyal az arcán bukkan elő legújabb portyájáról.
Ráutaló magatartást tanúsít, hogy a mikromanipulációs fejlődését siettesse, ám az istennek sem sikerül a fém csipeszeket megfelelően rögzítenie gatyája korcán. Szemmel láthatólag kezd dühbe gurulni, amikor már másodszor is körbetekerte nyakán a gumírozott pántot, de a botor jószág még mindig nem fogta fel Vince akaratának végső célját.
Ekkor érkezik - a rendezői balról - Olga, aki mintegy fél perc alatt feloldja a küszöbön álló világégéshez vezető konfliktust, és rögzíti gyermekünk, amúgy csúszástól ment’ harisnyáját, annak legnagyobb megelégedésére.
Vince rögvest skandináv filmekbéli vikingábrázolásokra hajazó táncmozdulatok koreografálásába és egyidejűi kivitelezésébe kezd.
Hüvelykujjaival stabilan rögzíti képzeletbeli súlypontját a gumiszalagokhoz és jobb lábáról a balra billen, miközben gondosan ügyel, hogy bájos virgácsai mereven lendüljenek az ég felé, kímélvén őket a térdhajlítás következtében jelentkező, idő előtti porckopástól.
Mivel nem tűri a monotonitást, gyorsan „káposztataposó” figurákkal bolondítja meg eddigi táncát és nyeri el a „Géppuskalábú Vinyó” megtisztelő címet.

Ezenközben a teraszajtó felől betűző napsugárban újabb, számára eddig ismeretlen jelenség vonja magára mindenre kiterjedő figyelmét: hosszú fekete pálcikák ugyanazzal a sebességgel mozognak, mint az ő lábai.
Először rákapcsol, hátha sikerül leráznia az alkalmatlankodó kopírkirályt. 
Ám hiába minden igyekezet: tántoríthatatlanul, egy lépéssel előtte mórikálja magát a megfoghatatlan.
Gyermekem ekkor stratégiát vált és megpróbálja agyontaposni a betolakodót. Mivel ehhez a padlót kell figyelni, neki is sétál a szék karfájának. Olaj a tűzre!
Négykézlábra ereszkedik és elégedetten tapasztalja, hogy már kihívója sem olyan égimeszelő hurka-gyurka, mint volt, hanem összehúzta magát kicsiny kis labdaccsá, ám még mindig előtte gurul.
Vince két teljes körön át üldözi a golyóbist, ami hol előtte, hol mögötte lohol.
Persze a fénytan megértése még a távoli jövő kihívása, most elég, ha a rendelkezésünkre álló eszközökkel térítjük józan belátásra a gaz csibészelőt. Először csak tenyér általi ütlegekben részesül, majd pár ökölcsapást is kap az orcájába.
Egyre kevesebb ereje van már menekülni, szinte már csak vonszolja magát. Két-három pofon azért még kijár a pipamocsokjának.
Amikor már mozgásképtelen, Vince mint a legnagyobb Wrestling sztárok egyike, ráfekszik áldozatára, és hangos gügyögéssel rászámol tízet.
Közben a nap is szürke felhőtakaró mögé rejtezik.
Gyermekem diadalittasan áll fel a padlóról, a vállairól lecsúszott hózentróger-pántok a combjait verik, miközben peckes léptekkel, szemeiben „így kell ezt elintézni, pupákok”-csillogással hagyja el a pástot, hogy újabb kalandok felé vegye az irányt.

Shadowman most gondolkodhat!... míg újból ki nem süt a nap…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése