Mielőtt kezdetét venné mai
szellemi vakrepülésem, elöljáróban szeretném tisztázni: nagy tisztelője vagyok
a női nemnek, bár az igennek jobban tudok örülni.
(Fenti kijelentésre azért került sor, mert az elkövetkezendőkben nem feltétlenül a gyengébbik nem méltatása jövend el, és így legalább enyhítem némileg a hímsoviniszta billog égető érzését.)
Hogy az elején kezdjem: napi rendszerességgel megtekintem a „nap lánya”
fotóit, a későbbiekben ismertetendő weboldalon.
Mivel nem minden olvasóm az én szűkebb
pátriámból származik, fellebbentem a fátylat, miről is makogok.
Van itt egy megyei napilap, ami Kelet Magyarország címmel jelenik meg. Lokális szinten csak Tirpák Harsonának
hívjuk. (Legalábbis jómagam.)
Ezen sajtóorgánumról annyit
érdemes tudni, hogy senki nem olvassa, de mindenkinek jár. Azaz a jólét egy helyi
fokmérője.
Amennyiben az ember fia/lánya
azon régi megszokások rabja, hogy szívesen vesz a kezébe nyomtatott újságot, a
papír érintésén túl megmerítkezhet a múlt állóvizében is, mert a legfrissebb
szám általában két nappal korábbi híreket tartalmaz. Azokat sem pontosan. Ha tartalmaz híreket…
Viszont a „Píjár” fogás itt is
működik: Reklámozz nővel.
A hátsó oldalon minden nap egy, a
megyénkben született vagy itt élő, hölgy tárja bájait(?) a jobb sorsra érdemes olvasó
szemei elé.
Tekintettel arra, hogy egy
újságról van szó, csak egy fotó megjelenítésére van lehetőség.
De hála a villamosításnak, a
napilap internetes kispajtása a szon (szabolcs online) néven elhíresült portál
is rendelkezésünkre áll, ahol a gyorsaság túlszárnyal minden képzeletet, így böngészésünk
időpontjához képest akár egy nappal korábbi híreket is megismerhetünk. (Szinte
már filmre kívánkozik a dolog: Robert Zemeckis felkészülhet.)
Itt aztán további 40-70 képet is
megtekinthetünk az exhibicionista hölgy(?) corpusáról.
Ha másért nem is, ezen fotók szemrevételezése
ürügyén, napi rendszerességgel keresem fel az oldalt.
És ezen a ponton rá is térnék a
képanyag ismertetésére, a teljesség igényét mellőzve.
A fotósok egyértelműen
deklarálták, hogy semmilyen szín alatt nem törekednek a művészi kompozíciók
megkreálására, sőt kísérletet sem tesznek ilyen irányú kilengésre.
Elsődleges szempont a hölgyek
anatómiájának minél realisztikusabb feltárása. Ezáltal egyrészt biológiai
ismereteinket eleveníthetjük fel, másrészt az esztétika tajtékos vizein is
raftingolhatunk egyet, mikor is smink nélkül szuperközeliben kapjuk a gyulladt
szőrtüszőt visszeres nézőgumónkba.
A képeken megjelenő hölgyek első
csoportja a 15-17 éves korosztály, akik oly zsengék, ha letörjük a karjukat,
még visszanő.
Mivel emlőjük még strumma okozta
duzzanatra sem hasonlít, előszeretettel turbózzák dekoltázsukat úgynevezett push
up melltartóval, minek következtében bájos pofikájukat barnás-lila mellbimbóárnyak keretezik,
megszüntetvén az amúgy élettanilag mellőzhetetlen (érted: mell-őz-hetetlen…)
nyak nevű szervet.
Mivel igen fiatal egyedekről van
szó, elgondolkodik az ember, hol van ilyenkor a szülő, vagy az UNICEF…
Persze ők már sminkelnek is! És
itt ragadom meg az alkalmat, hogy tolmácsoljam üzenetem a mindenkori
oktatáspolitikusok felé: a rajzórai színkeverés és ecsetkezelés elmélyítésére /
elsajátíttatására magasabb óraszámot biztosítani szíveskedjenek.
Binky bohóc ezen hölgyeményekhez
mérten szolíd koktélsminkkel az arcán lép a nagyérdemű elé. (Igaz, hasonló
érzelmi megnyilvánulást vált ki, mint a fenti lánykák. Feltéve, hogy előbbieket
a harsány hahota előcsalogatása motiválta jelentkezésük során.)
A látvány fokozása érdekében, kisegészítő
gyanánt, elengedhetetlen kellék a magas sarkú cipő, ami a francia bugyihoz és a
méta mackóalsóhoz is egyaránt divatos viselet (már amennyiben az divat, amit a
képeken látható lánykák propagálnak).
Amikor ezen „járászati
segédeszköz” a klasszikus őzikelábakkal párosul (Bambi 4 év után exhumált
lábszára), az ember már hívja is a gipszelőt, hogy itt bizony feladat lesz az
első 0,2 mm-es kavicsra való tiprást követően.
Bizonyára trendi az
osztályközösségben ilyen fotókkal menőzni, ezért fenti korosztály
felülreprezentált a nap lánya oldalon.
Térjünk át a következő életkori decilisre,
azon belül is a második X vége felé járó, sok esetben már családanya szerepbe
belezavarodott, nők fotóira.
Ők azok, akik már letettek
valamit az asztalra, de nem hajlandók meghallani az idők szavát és érzékelni a
természet testükre mért csapásait. Fejben ők még 15 évesek, így a „nyolcvan
kilós színpicsára” bátran rángatják fel a forrónadrágot. Bizonyára csemetéiket „anya
képei” láttán a büszkeség - a még nem szobatiszta utódok esetében – a pisi önti
el.
Ezen hölgyek az előbbiekben
ismertetett korosztályhoz mérten is többet tárnak fel testükből, mint amit az
egyszerű befogadó - vallásából való kitérés kockázata nélkül - elvisel.
A Káma-Szútra kiegészítő
kötetében sem látható (szólóban bemutatott) pózokba kitekert hölgyek csábos
(nem egyszer szemtengelyferdülés akkut problémájával küzdve) tekintettel
mosolyognak a kamerába.
Gondolom, a fotósoknak jelentős többletköltséget jelent az ezen
vigyorokba tönkrement optikák pótlása.
Az „anya kategórián” belül 100
hölgyből mondjuk 1 marad a tisztességes családanya (kitágított – és itt nem a
nő genitáliákra gondolok (kivételesen)) szerepkörén belül, de nagy
valószínűséggel ő nem a saját gyermekét hozta világra. (Ezen a mondaton el
lehet gondolkodni, de nem érdemes.)
És most jöjjenek azon hölgyek,
akik a ruhájukkal együtt az önkritikájukat is benn felejtették a szekrényben,
amit lomtalanításkor kidobtak; ráadásul, nagy valószínűséggel, annak ajtaján
volt a háztartás egyetlen tükre is.
Ezen csoportot életkor szerint
nem lehet behatárolni.
Mondhatni, vegyes, mint a koldus-defekátum.
Az egyetlen közös bennük a
jelentős súlyfelesleg, és a meglehetősen előnytelenül megválasztott ruhák,
kiegészítők.
Az egy dolog, hogy a testükről
leszívható háj 2 közepes méretű (15 liter, csak ha valaki űrtmértéktani
kutatásokba kezdene) zsíroskupában férne el. De ezt az egésze apokrif alakzatot
neccruciba csomagolják. Lehetőleg neonrózsaszínbe.
Ha a KÖJÁL jogutód intézményének
(ÁNTSZ) pribékjei, mondjuk a húsboltban találkoznának a hölggyel, bezárnák és
egy életre körbeszalagoznák az elárusító helyet; és a teremtő sem tudná
meggyőzni őket, hogy nem egy genetikailag módosított sódarral volt dolguk.
Annyi értelme van ezen hölgyeket több
perspektívából fotózni, mint ha egy acélgolyóval járnánk el hasonló módon: A
fénytörés érdekes lehet, de új tulajdonságot nem fedezünk fel.
Tekintettel arra, hogy megyémet a
vidékhez sorolom, azon belül is a mezőgazdasági ágazat egykori fellegvárához,
igen szép számban találhatóak még itt traktorok.
Egy-egy ilyen napi lány fotó
felbukkanása után gyakran érkezik a helyi Green Peace aktivisták segélyhívása a nagyobb gépparkkal
rendelkező gazdákhoz, miszerint MTZ-jükkel igyekezzenek az Ér patak (helyi
mesterséges vízelvezető rendszer) partjára, mert megint felúszott egy
fehérbálna.
Az amúgy sem szárnyaló mezőgazdaságra további terheket ró a téves
riasztásból és kiszállásból származó üzemanyagköltség. A képszerkesztőknek már
csak ezen oknál fogva is érdemesebb lenne jobban megválogatni a napi dózis
minőségét, ha nem szeretnék, hogy végleg leszakadjunk Európa testéről. (Aki
mellesleg szintén nő…)
A képekhez minden nap kapunk egy
egy-két mondatos magyarázatot is.
Ezekből megtudhatjuk, hogy a
hölgyek - szinte egytől egyig - modellek akarnak lenni.
(Egy részük már most az, csak
éppen anyahajó- vagy tank modell, de persze ezt csak zárójelben jegyzem meg.)
Általában boldog párkapcsolatban
(pár boldog kapcsolatban?) élnek, vagy most kezdtek új életet.
Sokuk fél a fotózástól (de ennek
ellenére sikeres modell szeretne lenni), és ilyenkor barátnőjük (aki szintén
feltűnik egy közös fotón, és még csúnyább, mint a félénk lány) kíséri el őket.
Azt is megtudhatjuk, hogy
legtöbbjük magabiztosan mozog (már amelyiket nem toronydaruval vagy
homlokrakodóval kell a tér egy más pontjára áthelyezni) a kamera előtt.
(Egyszer egy olyan hölgyet is
megnéznék, aki a kamera mögött mozog magabiztosan. Nagy valószínűséggel nem
venném észre hiányát az így megörökített tájban.)
És a végére hagytam a kedvencemet:
mindenkinek van egy mottója, ami az életét meghatározza.
Persze nem kell azonnal a
legrosszabbra gondolni. Mert ez még annál is rosszabb szokott lenni, mint amire
képesek vagyunk gondolni.
Az, hogy „élj a mának” még a
mélyenszántó gondolatok közé tartozik.
Van itt olyan, hogy „minden napod
úgy éld, mint ha az utolsó lenne”, „élj úgy, hogy ha visszanézed az életed, ne
tudd, akció vagy pornófilmet nézel” (Némelyiket elnézve egy mozgalmas zombi
holocaust tematikájú filmet pillanatok alatt leforgathatna.)
Szóval extramagvas gondolatok,
gigaművelt, alulöltözött szépségektől.
Mire lehet még szüksége egy
férfiembernek ezek után?
Talán egy üveg pálinkára, és egy
pár kötőtűre, hogy előbbi elfogyasztását követően ne érezze utóbbiak szemüregbe
való hatolását (szép magyar mondattal).
És a fokozhatatlan fokozása: a szomszédos,
két megye napilapjának is van nap lánya rovata.
A felkorbácsolt kíváncsiság az
alábbi címeken, napi rendszerességgel csillapítható (nagykorú felügyelete
mellett, saját felelősségre):
"akik oly zsengék, ha letörjük a karjukat, még visszanő" - :D :D :D
VálaszTörlés