Ha a hegy nem megy... (Ilija Trojanow - Világok gyűjtője)

Egyszer azt az idealista kijelentést tettem, hogy idegen kultúrákat - mielőtt minden sztereotípiát végigvennénk, vagy prekoncepciókat állítanánk - csak úgy ismerhetünk meg,  ha oda megyünk és ott élünk. De nem ám, mint valami rossz antropológusok (bocsánat, ha valakit szakmájában sértettem), hanem a legteljesebb mértékben próbálunk szimbiózist kialakítani a helyiekkel, és eggyé válni velük.

Erre persze Robi barátom, azt válaszolta, hogy ilyen idealista gondolat és naivitás is csak nekem juthat eszembe.

 

Aztán széles mosoly szaladt körbe a fejemen, amikor elolvastam Ilija Trojanow Világok gyűjtője című regényét.

Megnyugtató, hogy rajtam kívül létezett még egy ember, aki azt gondolta, amit én; annyi különbséggel, hogy ő a gyakorlatba is átültette, ami nekem örök fantázia marad.

Az úriember a Sir Richard Francis Burton nevet viselte 1821-1890 között, míg árnyékvilágunkban vendégeskedett, és két földrészen három kultúrát és számtalan mikroközösséget is otthonosan belakott.

 Brit katonaként Indiában kezdte karrierjét, de sajátos életfelfogásának köszönhetően honfitársai számára lett idegen, miközben a helyi nyelvjárásokat, szokásokat tökéletesen megáévá tette. Ruhaviselete, a helyi vallásban, filozófiai eszmerendszerben való elmélyülése, mimikrije szabad átjárást biztosított számára a törzsek és a kasztok között. Övéi megvetették, de tudását a Brit nemzet indiai jelenlétének legitimizálására fordították a tárgyalások során.

Neki köszönhetjük a Káma-Szútra teljes egészének angolra fordítását.

A regényben Burton bennszülött szolgája, egy bérírnok tollába mondja gazdája kalandjait és együttélésének történetét egy kurtizánnal.

(A brit kolonialisták életét, őslakosokkal való együtt-élhetetlenségét más szempontból, rendkívül érzékletesen tárgyalja az E.M. Forster által jegyzett Út Indiába című regény. Mellesleg kötelező jelleggel ajánlom is, hátha tanulunk egy kis emberséget belőle.

Bővebben: Út Indiába

Lustáknak film: 

Út Indiába (mozgóképes szöveg)

Akik meg a komikusabb „brit katona Indiában” megközelítést kultiválják, azoknak George MacDonald Fraser: Flashman című könyvét ajánlom. Nekem annyira nem tetszett, talán mert elvárásaim voltak, de ez legyen az én bajom.

Erről itt: George MacDonald Fraser )

Rövid angliai pihenőt követően Arábiában találjuk hősünket, ahol a kormányzó, a pasa és ottani barátai elbeszéléseiből, visszaemlékezéseiből kapunk képet Burton tevékenységéről.

Az iszlám hitet is tudós módon elsajátító európai, álruhában – a csak igazhitűek által megtehető – a mekkai zarándoklatot is teljesíti.

Alkalmazkodóképessége közvetlen barátaival is képes elhitetni, hogy közülük való, csak éppen furcsa, emberrel van dolguk.

(Az atmoszféra, életérzés megalapozásához, elmélyítéséhez Orhan Pamuk bármely regényét bátran tudom ajánlani. Nekem igen nagy élmény volt A nevem Piros című könyve. 

Bővebben: Török gyerek megvágta )

Harmadik nagy kalandját Kelet-Afrikában éli át, amiről zanzibári, rabszolga expedícióvezetője számol be.

John Hanning Speke–kel a Nílus forrását kutatják, miközben fehér emberként először jutnak el a Tanganyika és Viktória tavakhoz. A két felfedező eltérő személyisége (a természetet leigázni és uralni vágyó Speke, illetve a kultúrát megismerni és leírni vágyó Burton)  számos konfliktushoz vezet.

Ha eddig viszolyogtunk a fehér ember butaságától, akkor mostanra a megvetés érzéséig is eljuthatunk.

Burton a be nem avatkozva való megfigyelés híve, míg az európai gőg a hatalom megalapozására/kiteljesítésére és az erő fitogtatására helyezi a hangsúlyt.

(Ha ez nem elég az afrikában – a „civilizáció érdekében” - elkövetett embertelenségek megismeréséhez; márpedig nem, mert ismernünk kell veszett fajtánk gaztetteit, hogy kevésbé düllesszük fehér mellkasunk; akkor kötelező Mario Vargas Llosa: A kelta álma című regénye.

Ez tényleg ALAPMŰ!!!

Bővebben: Takács Ferenc - A világon mindenütt
Ökoszisztéma V.S. ember mérkőzés, orosz nyelven, megtekinthető itt: A szibériai borbély , vagy kivárható emitt: Portos, Aramis)

És hogy miért nagyszerű és megismételhetetlen Trojanow regénye?

Mert úgy beszél el egy történetet, sok fiktív szállal, hogy nem akar az olvasójára tukmálni semmilyen véleményt; főhősét csak annak környezete által jellemzi.

„…megkísérli elmagyarázni, miért nem érti a Nyugat máig sem más világok titkait és dinamizmusát.”

Leírásai annyira plasztikusak, hogy szinte érezni véltem az illatokat/szagokat, láttam a fényeket, éreztem az ízeket, a homok súlyát, hallottam az állatok hangját.

És igen, átéreztem a magára maradt, másként gondolkodó fehér ember lelki gyötrődését, megfelelni akarását egy számára idegen, de ugyanakkor tisztelt és feltételek nélkül elfogadott kultúrában.

Megerősödött a hitem, hogy az intézményesített vallás, a mindent tudás képzete, az egyéni akarat másokra oktrojálása nem vezet sehova.

Az odafigyelés a másik emberre (nemre, fajra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül), vágyainak, érzéseinek megismerése, a benne rejtező értékek felfedezése és beépítése saját személyiségembe – számomra - az egyetlen járható út.

Ja, hogy megint magamra maradtam naiv idealizmusommal?

Megnyugtatásul közlöm, nem vagyok egyedül: Ilija Trojanow hű társam a világok gyűjtésében, és az alapigazság terjesztésében: „…könyvet, tollat, asszonyt ne adj kölcsön, eltépve, eltörve, elrontva kapod vissza.”

Richard Francis Burton életéről bővebben: Sir Burton (de nem birka van benne)...