Eljön mindannyiunk életében az a
pont, amikor „nincs mit hallgatni”. Azaz az új zenék már nem hozzák lázba az
emberfiát, mert az eladandó példányszámon és a koncertbevételek feltornászásán
kívül – fülhallomást – semmi más nem érdekli a zenekarokat.
A minőség és a mívesség avítt
fogalommá válik, közben civilizációnk a vesztébe rohan, vagy nemes
egyszerűséggel a Napba zuhan.
Ám mielőtt még átvennénk az armageddon
forgatókönyvét, halkítsuk le a Petőfi Rádió légszomjjal küszködő, 16 éves
átlagéletkorral büszkélkedő, nagy léttapasztalattal rendelkező rappereit, és
fordítsuk ekhós szekerünk rúdját abba az irányba, ahonnan egykor idáig
jutottunk.
Nézzünk szét Progresszívfalván,
sarjad-e még hajtás az egykori gitárhéroszok, feszítettbőr-püfölők,
elefántcsont billentők odvas törzsű famatuzsálemén.
Zengedez még mondanivalóval bíró
költeményt a trubadúr, vagy bedarálta őt is az indie/emo kombájn?
Van-e még igény és szándék naszádok
indítására új, terra incognitak felfedezésének missziójával, vagy recsegve-ropogva süllyed el armadánk poshadt vizű kikötőnkben? – kérdezte Féllábú
Kremlen Groddam, miután korsóját kiürítette és a fogadó szuvas tölgyfaajtajához
vágta.
A minden irányból záporozó üvegzivatar
közepében találta magát – a keresztpánt és epehólyag nélküli ablakon beugró - Ókuláré Svenson, aki hirtelen jött zavarán
gyorsan átlendült, és dörgő hangon, a remény fonalát görcsösen markoló aggastyánok fülébe ordította:
- -
Jó hírt hoztam feleim! Az X Traktor szántotta
mocsáron túl még élnek a mieink és serényen dolgoznak elfeledettnek hitt ideánk
megvalósításán. Össze is írtam név szerint, kik a legígéretesebb mesterek.
Ebben a minutumban, a fáradtságtól
kimerülten, rongybabaként csuklott össze a kalandor teste. Halk hortyogásba
kezdett a döngölt padlón, miközben kinyíló markából egy erősen megpörkölődött
szélű papírtekercs kezdett el gurulni a söntés irányába.
Dagadt Hragen, a csapos, kartácstűz
hangjára emlékeztető szellentés kíséretében hajolt le a szóban forgó
lajstromért, amit megkaparintván, a pislákoló gyertyafény mellett, motyogva
kezdett el silabizálni.
Imígyen:
Profusion - RewoToweR
Amikor meghallgattam az albumot,
még semmit sem tudtam a zenekarról. Ám azt szinte száz százalékos
bizonyossággal ki mertem jelenteni, hogy ez bizony valami talján huncutság
lehet.
Művészettörténeti tanulmányaim
során, a reneszánszban való elmélyülés okozott hasonló, véget érni nem akaró,
mentális ejakulációt.
A himnikus igénnyel megkomponált
zongorafutamok és a progresszív rockzene találkozása valami, általam eleddig, nem
ismert régióra nyitotta meg a kertkaput.
Gyermeki mosollyal az arcomon,
karikámat magam előtt hajtva szaladtam a megáradt (a Profusion szó jelentése
szabad fordításban: megáradt, kiáradó) patak partjáról felém bukdácsoló hangok
irányába.
És a Rewotower (vegyük észre a
szó közepén a tükröt!) ligetben megtaláltam nyugovásom, felfeküdvén a levitáló
hangszőnyegre.
A progresszív rockzene nem igazán
megfelelő kategória, de valamibe bele „kell” passzírozni az anyagot. Azért nem beszélhetünk
klasszikus prog. rockról, mert nincsenek az egyes kompozíciókban nagy ívű gitárszólók. Ellenben sokkal dominánsabb szerep jut a vokalistáknak és a billentyűs
hangszereknek.
De amitől mégis élenjáró a
zenekar, az a különböző zenei irányzatokhoz való, jobbító szándékkal, és gondos
mester kezével való „hozzábabrálás”.
Van itt szamba, vadászkórus,
pattogó tábortűz mellett előadott sámánének, és egy grúz (?) népdal-feldolgozás
is.
Amit itt meg is nézhetünk,
hallgathatunk: Chuta Chani
(Az, hogy a szintetizátor-állvány
helyett feltornyozott könyvkupacokon nyugszik, további – itt részletezni nem
kívánt – képzettársításokat indított útjára.)
Az embernek szinte kedve támad
kilovagolni az őszi erdőbe, hogy fanfárok hangját tompán visszaverő
völgyszorosban ejtsen el egy vadkant.
Már, ha az ember fia képes
felemelni egy ekkora böhönye nagy jószágot…
Hidria Spacefolk
Amikor megláttam az új lemez borítóját,
azt hittem, valami 40 éves, pocakos, Tolkien klónozásán fáradozó norvég
fjordlakók gyenge grafikai próbálkozása került megzenésítésre.
Aztán meghallgattam a lemezt „Egyszer
élünk, jöjjön, aminek jönnie kell, ha már szar a tömegközlekedés!”
felkiáltással. És helyben leszakadt a pofám.
„Tibikém! Repülősót ide!” –
rebegtem, és auditív dugóhúzóba kezdtem (Csak, hogy befejezett legyen a
megkezdett képzavar.)
Körülbelül azt éreztem, mint
mikor a Másfél zenekar egyik koncertjén - mindenféle erjesztett/égetett szeszes
ital, vagy szárított növénysodorátum elfogyasztása nélkül - kezdtem lázasan
keresgélni a sámánlétrát, hogy megmásszam a világfát. (Cziránku készül a
Barbaróval!)
Aki érti, érti, aki meg nem,
annak hiába is magyarázom az érzést.
Szóval ezek a finnek tudnak
valamit. Mert északi testvéreink egyik hippikommunájából (megérne egy Aki Kaurismaki-rendezést (Leningrad Cowboys Go America) már csak a szóösszetételből származó
képzettársítás-lavina is, hát még, ha tovább is gondolnánk…)
verbuválódott, az idén a hatodik albumát megjelentető, zenekar.
Első hallásra rögtön a Másfél és
a Korai Öröm jutott eszembe, ha már nagyon kell valamihez hasonlítani a zenéjüket,
ám attól több, másabb.
És mit ad a felsőbb hatalom? 2006-ban
a Korai Örömmel együtt nyomták az A38-on…
Ha legközelebb fellépnek
országunkban, feltétlen értesítsetek!
Special Providence
Na, ki tudja, milyen nemzetiségű
a díszes kompánia?
A helyes megfejtők között
kisorsolok egy gémeskutat; meg egy, a csak a Hortobágyon, hideg időben, kézen
viselt gyermekszórakoztató beledugodomot (téli bábot).
- - Monnyad, Ferike! Ugyi, hogy magyarok! Hogy az
anyád lábaközit firtassam álló hétig, te pernaHARD, ejjj!
Amikor Lac haverom szólt, hogy
van egy ilyen lehetőség, mi több: zenekar, csak néztem, mint bika a tehénbőgés-szignóval figyelmet felhívó tejeskocsira.
Markó Ádám - dob
Kertész Márton - gitár
Cséry Zoltán -
zongora, billentyűs hangszerek
Fehérvári Attila – basszusgitár
Fehérvári Attila – basszusgitár
És a hanganyagokat is neveítsük,
ha már erre járunk:
-
Space Cafe [2007]
-
Labirynth [2008]
-
Soul Alert [2011]
Azt már mondanom sem kell, hogy a
honlapjukon kívül semmit nem találtam róluk magyar oldalakon.
A lemezeiket is egy erősen belső-orosz
honlapon leltem fel, de nem töltöttem le őket (keresztben voltak az ujjaim, és
örökös házban állok).
Ezek a zenészek mindent tudnak,
ami ahhoz kell, hogy 10 perc alatt kétszer váltson az ember alsóneműt.
Nem is csoda, ha nagy zenei
elvárásokat támasztó honunkban nem erőltetik a színpadra lépést, vagy csak
ritkán.
Mondhatnánk kudarckerülők, mert
egy Fásy Ádám uszítvány, vagy egy Bajuszos Pojáca-mentorált bármikor lemossa
őket a Zergebasznádi Répcegörbítő Fesztivál nagyszínpadáról.
Inkább Tokióban, Francia
Guayanán, Brnoban bazseválnak, hátha ott nem tűnik fel, mekkora „zenei
analfabéták” …
Javaslat a fiúknak: ha már
Csáprágó Éva – mérvadó és hitelt érdemlő sajtóorgánumok beszámolói szerint –
kalocsai mintás fellépőruhában áll a publikum elé, a Special Providence-nek is
el kéne gondolkodnia valami egyenzubbony kialakításán, mert még azt hiszik róluk
a nagyvilágban, hogy palócok vagy tótok. Minden esetre: én időben szóltam!
Klip: Lazy Boy
1:56 és 1:58 között az a
ritmikai törés nem hiba, ott kezdődik a tudás
Neal Morse
Benne van, mint Gregor Bernadett
a házassági bontóperben (kicsit naprakész vagyok!, 2 hét után a Jimmys afférról
is – ma – hírt kaptam.)
A teljesség igénye nélkül:
Neal Morse: Momentum
Transatlantic: Live
Haken – Visions
Lásd: Pit You világa A progressziótól az agresszióig
Teljes album
Teljes album
És ami kimaradt, de kötelezően
ajánlott:
Anywhere – Anywhere Címadó dal
Moonrise - Soul's Inner Pendulum Help Me I Can't Help Myself
Igény esetén, egy későbbi időpontban, folytatom.
Igény esetén, egy későbbi időpontban, folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése