Pit You világa: Azami Sürat

Akkor, amikor még Stadler Józsi bácsi a nagy magyar pusztában kergette a miskárolni kívánt kosokat, én már - 13 éves korom dacára – három Ferrarit tudhattam magaménak.

Természetesen, a minden vadkapitalista sikertörténetre ugró, szárnyait próbálgató, Kurír nevű sasmadár nem csaphatott le unikális jelleggel bíró sztorimra, már csak zsenge korom okán sem.

Minimális (8 Ft/db) áron jutottam a fenti luxusjárművekhez, de még mielőtt az adóhatóság nagy kárt okozó, előnytelen vagyonszerzés jogcímén lecsaphatott volna rám vagy törvényes képviselőmre, csere útján két gépjárművet 8 kisebb értékűre váltottam.

Tettem ezt önálló kereset hiányában, akkor, amikor szerencsétlen apámék 6. éve vártak, hogy végre kiutalják nekik az 1200-as, homokszínű, Zsigát.

A nagy várakozásba aztán mindannyian beletöpörödtek, de leginkább az autó, ami végül Trabant lett. Maradhat?

Hogy visszakanyarodjak az eredeti sikertörténethez, el kell mondjam, nem egyedüli, elszigetelt eset volt az enyém.
Több ezer kortársam birtokolt, néha kimondhatatlannak tűnő (Lamborghini, Isdera) márkájú, prémium kategóriás sportkocsikat.

Szerencse a szerencsében, hogy nem kellett garázsok tömkelegét bérelnünk, és a kötelező biztosítás sem vitte el a zsebpénzünk jelentős részét, mert csak papíron voltunk tulajdonosok.
Nem kell rögtön pénzmosásra gondolni!
Még csak a fogalmi engedélyek hamisításából sem tettünk szert profitra.

Nem, egyáltalán nem nyertünk az ügyön. Sőt!

Ugyanis csak az autók "fényképeit" tudhattuk magunkéinak, amik kétrét hajtva, meghatározhatatlan ízvilággal bíró rágógumik köré voltak tekerve.

Igen, Ön nyert!
A Turbo rágóról értekezem éppen.

Nos ízvilág...
Zsenge gyermekkoromtól fogva nem bírtam elviselni a sárgadinnye illatát, zamatát.
Erre maradék épp eszem is elveszik egy - a fenti gyümölcshöz minden tulajdonságában hasonlatos - szintetikusan előállított szörnyűséggel.
És itt jön a csavar, aminek – minden magára valamit is adó addiktológusnak – utána kellene járnia: attól váltam függővé, amitől iszonyodtam.

Gyakorlatilag levegővétel nélkül rágtam a - 4 fős család számára vacsoraként is tálalható - gumimasszát, miközben három napja vízbe fulladt hörcsög pofázmányához hasonlatos arccal csámcsogtam.
Az ezenközben kialakult extatikus élményt annak tudom be, így utólag, hogy a levegővétel mellőzésének következtében agyamban akut oxigénhiány állt be.

Természetesen hóbortom célja az 51-gyel kezdődő és 120-szal végződő, sorszámozott autósképek összegyűjtése volt.

Igen ám, de felelősségteljes gyermekként nem akarhattam, hogy szegény – Zsigulira – váró szüleim csak úgy a szélbe szórják verejtékkel megkeresett forintjaikat, miközben altruista nélkülözésük eredményeként csak büdös papírokat tudok felmutatni.

Ezért erőszakot vettem magamon, és a következő stratégiát alkottam:
Első lépésként a külső csomagolást távolítottam el, majd a kétrét hajtott ún. rágópapírt sérülésmentesen letekertem a kaucsukszármazékról.
Második lépésként, mély levegőt véve, a határokon átívelő utazásnak betudhatóan kőkeményre szikkadt nyammogátumot jobb sorsra érdemes szájüregembe juttattam. Két-három, kérődző állatoktól ellesett, rágó szájszervi gyakorlat bemutatását követően meggyőződtem, hogy fogállományom minden tagja sérülésmentesen átvészelte a pépesítés göröngyös folyamatát.

Ezt követte a harmadik, és egyben befejező mozzanat: széthajtottam a papírt, és fájdalommal tapasztaltam, hogy önként vállalt mártíromságom ezúttal is vakvágányra futott, mert a hatodik, 110-es sorszámú Vectort gyűjtöttem be.

És hiába a Silindir/Motor: 8/5733 cm3, a Beygir Gücü: 629 PS, valamint az Azami Sürat 340 km/h, ha a csereértéke zéróval egyenlő.

Mire mindezt végiggondoltam, szám sarkából sárgás nyálbuborék emelkedett az ég felé, és miközben - a fellépő oxigénhiánynak betudhatóan - elájultam, zuhanásom közben a műszálas köpeny elektrosztatikusan feltöltődött a lakkozott lambériával való súrlódás következtében.

Lelki (és testi) feszültségemről a segítségemre siető tanárnő is azonnal értesült, mert estemben elkapván ujjbegyeim a tarkójához ütődtek, ahol az elektromos töltés kedvére kisülhetett.

Ha átvitt értelemben is, de sikeresen megvalósítottam kispajtásaim, önmaguk előtt is titkolt, vágyát: megb*tam a „tantónénit", de úgy, hogy a haja is az égnek állt.
A fentiekben vázolt, eszméletvesztéssel járó aktusból ocsúdván arra lettem figyelmes, hogy a vegyészek által óvatosan adagolt aroma teljes mértékben távozott az állkapocs-expanderből.
Ez volt az az elszalasztott pillanat, amikor a számban tárolt, gittszerű matéria alternatív hasznosításával jól prosperáló, üvegezési munkálatokra szakosodott, vállalkozásba kezdhettem volna.

Az, hogy milyen kalandok árán jutott el a magyar kereskedőkhöz, csencselőkhöz a zsanna-manna, gyermeki fantáziánkat nem nagyon korbácsolta fel.
Pedig messziről, Törökországból, érkezett a nyál hatására szájpecekké alakuló kaucsukivadék.
Nem egy csempészre a bőrrel (értsd: bőrkabát, ami szintén nagy haszonnal volt értékesíthető a hazai piacokon) együtt hűlt rá a rágógumi, miközben a turistabusz átkelt az Ararát hegyen.
Hogy a megvásárláskor tapasztalt állagát (kőkemény) ekkor, vagy már eleve a gyártószalagról lekerülvén nyerte el, örök homály fedi.
Minden estre, mai napig nem találkoztam emberrel, akinek szkarabeusz bogárnál lágyabb állagú Turbo rágó került volna a fogai közé. (Ha ezen beszámoló hatására mégis jelentkezne ilyen egyed, név és cím a szerkesztőségben.)
Lényeg a lényeg, az orientális kereskedelemnek hála, garázsboltok, KGST piaci standok kurrens cikkévé válhatott a piros, kék, zöld, sárga csomagolású "diákcsemege".
Mindenki másképp fogalmazta meg hozzá fűződő viszonyát.
Jómagam úgy tekintettem rá, mint a rossz szomszédságot követő, második legsúlyosabb fokozatba tartozó, török átokra.
Nem volt elég a "pazar" ízvilág, ehhez jött a gyorstalpalós török nyelvtan.
Hogy mit jelenthet az "azamisürat" meg a "bejgirgücü", nem nagyon sejtettük, de a magunk szegényes logikájával arra a következtetésre jutottunk, hogy alighanem végsebességekről és lóerőkről lehet szó.

És itt át is térnék a gyűjtés metodikájára.
Mert volt ugye a hebrencs, mindenben a technikai csúcsteljesítményt zászlajára tűző irányzat, amely képviselői valamely paraméter maximumával rendelkező autó képének beszerzésére törekedtek.
Mondjuk a végsebesség volt számukra a döntő.
Nyilván ahhoz, hogy megtudják, addigi gyűjteményükben szereplő leggyorsabb autótól van-e sebesebb, nekik is be kellett szerezniük a teljes sorozatot.
Ám - nem szeretnék poéngyilkos lenni - a legnagyobb végsebességgel bíró gépkocsi, a már említett, Vector volt.
A piacon keringő - de a gyűjteménybe még be nem került - papírokon szereplő adatokról a verbális infosztrádán szerezhetett tudomást a megalomán gyermek.
Innentől már nem a hiánytalan (értsd 51-120-ig minden kártya) kollekció összegyűjtése volt az elsődleges szempont, hanem az egyeduralomra való törekvés: nála legyen a leggyorsabb autó összes példánya.
Így aztán kialakulhatott az a minősíthetetlen eset, hogy a süvölvény 15-20 db 110-es sorszámú rágóspapírral rendelkezett, míg egyéb lajstromszámúval szinte egyáltalán nem.
És ebben az a durva, hogy ezek az emberek mai napig köztünk élnek, és nem egy esetben felelősségteljes pozíciót töltenek be...

Aztán volt az általam is képviselt old school irányzat.
Számunkra a teljes, hiánytalan gyűjtemény mihamarabbi összeállítása volt a cél.
Tekintettel arra, hogy a Vectorból elég sok volt a piacon, az előzőekben ismertetett attitűddel rendelkező pajtásaink nem tudták megkeseríteni az életünket.
Nekünk az egyetlen ellenségünk az idő volt. Mert ugye az vitte a pálmát, akinek leghamarabb megvolt mind a 70 különböző papír.
Itt ugye a csere során az átváltások sokkal nagyobb fejtörést okoztak - a csak a rágógyár által ismert, adott képre vonatkozó, előfordulási gyakoriság miatt -, mint a legnagyobb lökettérfogattal bíró autó összes példányát birtokolni vágyók esetében. Ebből is látszik, hogy a mi iskolánkhoz tartozó szenvedélybetegek sokkal nagyobb intelligencia quotienssel rendelkeztek.
Számunkra a 82-es számú, BMW motort, ábrázoló kép beszerzése volt a legnagyobb kihívás.

Hogy a másik csapat is megértse, mit makogok: egy ilyenért 10 Vector sem számított méltánytalan árnak.
Azt nem tartom valószínűnek, hogy török sanyargatóink figyelemmel kísérték volna a kertvárosban felbukkanó egyes képek előfordulási valószínűségét... De!!! Anélkül, hogy összeesküvés elméletet gyártanék, egyszer csak hirtelen, amikor már mindenki utolsó megtakarítását is Turbo rágóba (BMW motor reményében) fektette, egyik pillanatról a másikra, telitett lett a cserepiac a 82-essel. Gyakorlatilag saját, pattanásoktól még mentes, külső hámrétegünkön tapasztaltuk meg a közgazdasági értelemben vett piac kilengéseit a deflációtól az inflációig. (A rágópapír pénzt helyettesítő fizetőeszköz volt mikorközösségünkben.)

És végül ejtsünk szót az egyik legdurvább, leginkább elítélendő gyűjtési szokásról. Azokról van szó, akik későn kapcsolódtak be az új őrületbe, így behozhatatlannak tűnő hendikeppel indultak. Ők azonban nem estek kétségbe, gyorsan és egyedi módon kompenzálták lemaradásukat: szociáldarwinista módszerek bevetésével megfigyelték, ki az a magányos, perifériára szorult, kollekcióját félhomályban csodáló gyűjtő, akinek fizikai erőnléte sem mérhető Hulkéhoz. S mikor a becserkészendő vad figyelme lankadni látszott, nemes egyszerűséggel ellopták a papírjait.
Innen már a "szarkák" is versenyképesnek számítottak, és friss "gyűjteményüket" vásárlás, vagy a jól begyakorolt ún. lopás útján kiegészítették a hiányzó lapokkal.
Ezen faj egyedei is a mai napig köztünk élnek, és túlnyomó többségük garázsboltot vagy trafikot üzemeltet, ahová a napköziből kimaradt kisdiákok rágót lopni járnak be.

Az előzőekben ismertetettekhez, ha nem is szervesen, de hozzá tartozik, hogy bármelyik gyűjtési metódust alkalmazó csoport tagja volt is az ember gyermeke, egy dologban mindannyian hasonlítottunk egymásra.
És ez a hasonlóság nem önként vállalt, közös megegyezésen alapuló szokásra vezethető vissza, hanem a gyártó ravaszságára.
Mert, ha kibontotta az ember a rágót - márpedig ki kellett bontani mindet, amit egy vásárlás során beszereztünk, mert belehaltunk volna, ha nem tudjuk meg azonnal, milyen képekre tettünk szert - egyszerűen nem lehetett visszatenni a külső csomagolásba.
Így aztán választhattuk azt a nem csekély kockázattal járó utat, hogy nadrágzsebünkben tároljuk a "kócsukot" vagy, hogy begyömöszöljük a szájunkba.
Igen, kitaláltad kedves olvasó, az ezen utóbbi utat választók között újabb versengési lehetőség nyílott meg.
A területi rekordot - itt nevesíteni nem kívánt - osztálytársam tartotta, aki a fulladásos halál beálltának kockáztatása mellett, 8 rágógumit őrölt össze strandlabdányi méretű golyóbissá.
Megnyugtatásul közlöm, hogy a mai napig kiváló egészségnek örvend. Ő mezőgazdasági munkagépekre való gumiabroncsok forgalmazásával és javításával foglalkozik.

És mert gyerekek voltunk, gazdag fantáziával megáldva, megjelentek a münchausenoidok, akik nem átallottak olyan kijelentéseket tenni, hogy bátyjuknak van valahol egy 42-es számú rágóspapírjuk.
"-Persze! Még nagyapád hozta, amikor Rákóczival hazatért Rodostóból!!"
Aztán voltak a futurológusok, akik azzal álltak elő, hogy a szomszédjuk pesti haverjának 164-es sorszámú papírja van.

"-Ja! Nekik meg DeLoreant adtak át a Merkur telepen!!"
Nyilván nem hittük el ezeket a fantáziahazugságokat, mert aki hithű Turbo rágós volt, mint a Heidelbergi káté kérdésére adott választ, fújta: "És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És, hogy fokozza a jóságot, teremté a Turbó rágót 51-től 120-as lajstromszámig, egymást követő, arab számokkal ellátva, és alkotá hozzá a gyűjtőt, a maga megörvendeztetésére."
Úgyhogy a fenti kijelentést tevő osztálytársak eretnekké nyilváníttattak, a velük való mutatkozás kerülendő volt.

A megemlékezést a saját kollekcióm teljessé válásának történetével kívánom lezárni.

Amikor már tényleg csak a 82-es papír hiányzott, nukleáris családomat az az örvendetes hír kergette euforikus állapotba, hogy a Trabant 601 S típusú személygépkocsinkat a nagyra tisztelt keletnémet mérnökök legyártani méltóztatták, és kicsiny hazánk fővárosába logisztikázták.

Apám haverjával kiegészülve, hármasban felpattantunk a MÁV menetrend szerint közlekedő gyorsvonatára, hogy a 280 km-es utat röpke 5 és 1/2 óra alatt magunk mögött hagyjuk. Fogyasztásunk az út során: két sült - iromba - tyúk, egy kiló kenyér, disznósajt, kolbász, 10 üveg sör (apám és haverja által ledöntve).
[A folyadék hőmérsékletére kitérvén szeretném megjegyezni, hogy az emberi szervezet zegzugait megjárván, dicsőséges zuhatagkénti reinkarnációjakor mért hőmérséklete alacsonyabb volt, mint az output oldalon mért érték.]

És végül, hogy gyermeki fecsegésemmel ne zavarjam a nagyokat, kaptam 10 darab, a Restiben pult alól mért, Turbo rágót.

Igen, kedves olvasó, jól sejted: a nyolcadiknak kibontott rágó rejtette a BMW motort ábrázoló képet.

Gyorsan beillesztettem a helyére, és az út hátralevő részében párás szemekkel lapozgattam a gyűjteményem.

A Merkur telepen egymást követték a válaszok eddigi odüsszeiám fel nem tett kérdéseire.

Mivel ez volt az első Trabant a családban, és apám haverjának is "csak" hagyományos váltóval szerelt autói voltak, a "dugványozófa a műszerfalban" rögtön megfejthetetlen rejtélyként jelentkezett.

És ekkor értettem meg, hogy az Azami Sürat, az nem "azami sürat", hanem a nyelvrokonság ékes bizonyítéka, mert helyesen úgy ejtendő: Az, ami sürget. És az, ami sürget: a válasz meglelése arra, hogy hol a rükverc.

De miután az autó elejét játszi könnyedséggel megemeltük, és hátrafelé kitoltuk a sorból, átmeneti időre napoltuk a válasz további firtatását.

Az igazi megvilágosodás azonban akkor ért, amikor elhelyezkedtünk az utastérben:

Apám is csak egy nagy gyermek, és itt és most egyszerre teljesült be a vágyunk.

Vágyaink tárgya pedig - mindkettőnk esetében - papírból készült, és 120 volt a "vége".