Caps Lock Off!

A tavaszi "nagyleárazások" idején kezdődött.

Igazából nem volt semmi, az egyszerű dolgozó számára érthető, koncepció a kiárusítás és az új idénycikkek beszerzése mögött.

A menedzsment elektronikusan és papír alapon is mindent megküldött az áruházigazgatónak, aki továbbította az instrukciókat az osztályvezetők felé.

A túltermelés sittje ember méretű százalékjelek alá halmozva várta a négykerekű kubikok közeledtét.

A kiárusítás igazából csak arra jó, hogy a cég dolgozói arcpirítóan jutányos áron juthassanak kurrens cikkekhez, míg a lakossági partnerek, a limitált példányszámban rendelkezésre álló árukat, az eredeti ár másfélszeresére "leakciózva" szerezhetik meg.

De legalább biztosított számukra a vadászat élményének illúziója, és a felgyülemlett gőz is szabadabban távozik egy-egy zöldfülű vevőtárssal való összecsapás közepette.

És mégis mindenki elégedett!

Pont a  kisstílű összecsapások során szerzett diadal hozza el a győzelem édes mámorát.

A "vad" a guruló kocsiban zötyög  a pénztáros végtelenített gumiszalagja felé.

Az ellen maga elé dünnyögve fogalmazza az arcba soha nem vágott riposztokat.

Az alapvető élelmiszerek polcainál, szemét riadtan forgató, lódenkabátos szarka cserreg.

Nádfedeles kunyhóikban, erkölcsösségükben megkérdőjelezett édesanyák - a lelki szegények kandallója előtt gubbasztva - voksolnak önjelölt megasztárokra.

Hallgat a mély...

Az új szezonáruk a raktárban várták, hogy a polcszervizesek, izgalomtól nyirkos kézzel, méltó helyükre állítsák őket.

A termékváltás a negyedik hónap első napjára esett.

Hajnalban, mint apró koboldok, lepték el  az osztályosok a raktáráruház lagúnáit.

Gumitalpak, villanytargoncák surrogtak, és valami villámcsapás előtti ózonszaghoz hasonló illat terjengett a levegőben.

Az árufeltöltők sapkáinak simlédere diszkréten takarta az izzadsággyöngyöket.

A húsosztály vezetőjének homlokáról egy így is 2 fél disznó elé gurult.

Korpa nem volt, hogy keveredjen...

Minden nyugtalanítóan flottul zajlott.

Semmi fennakadás, semmi hirtelen jött probléma.

A hat órai nyitáskor is rendben volt minden.

A betóduló vevők mindent megtaláltak, amit kerestek.

Az akciós termékek előtt nem alakult ki tülekedés, sem hangos szóváltás, egymás lábára hágás.

Egyre aggasztóbbá kezdett válni a helyzet.

Először április tréfára gyanakodott mindenki.

Tíz órára osztály-, tizenegyre középvezetői-, délre felsővezetői értekezletet hívtak össze.

Senki nem tudott megnyugtató válasszal szolgálni.

Sőt, kérdést sem találtak, amire válaszolni kéne...

Délután kettő is elmúlt, és még sehol egy vevők közt kitört verekedés, sehol egy tetten ért áruházi tolvaj.

A légkör egyre fullasztóbbá vált.

Az osztályvezetők köpenyeik zsebében, kis papírfecnikre leltek: milyen cikkszámú termékből mennyire van szükség az akadálymentes kiszolgáláshoz.

Kezdeti bizalmatlankodás vette kezdetét, de hamarosan bebizonyosodott: tényleg az és annyi kellett, ami és amennyi - szikár betűkkel - le volt írva.

Az este tíz órai zárást már remegő térdekkel, kiszáradt szájjal várta mindenki.

Ekkor jött az újabb döbbenet: nem volt pénztárhiány, sőt!

A készletgazdálkodás új számítógépes rendszere soha nem látott eredményt produkált. Itt sem volt hiány.

A rendszergazda, idegileg kimerülve, epét öklendezett.

Ahogyan a süllyedő hajót a kapitány, úgy az áruházat is az igazgató hagyta el utolsóként.

Az asszony jött érte, ő már a gondolkodásra is képtelenné vált, csak üveges szemekkel nézte a céges autó gumiszőnyegét.

Uram, irgalmazz!

A következő nap, hét, sőt hónap sem alakult másképpen, mint a "vastagon feketebetűs április elseje".

Egyre rugalmasabb lett a kiszolgálás, egyre elégedettebbek lettek a vevők.

Az áruház dolgozói, a hirtelen jött nyugalom okainak megtalálásán idegeskedtek és stresszeltek.

Egyik válságstáb felállítását követte a másik, de az eredmények egyre lesújtóbbak lettek: profitnövekedés, zéró leltárhiány, a kontinens legjobban teljesítő áruháza.

Egyik delegáció érkezett a másik után.

Magyarázat persze semmire sem volt.

Új kommunikációst kellett felvenni, akivel nem közöltek semmi adatot, csak annyira instruálták, hogy minden közleményében próbálja - a versenytársakhoz mérten - kicsit rosszabb színben feltüntetni az üzletmenetet.

Mindenki figyelt mindenkit.

Nem kellett fedezni egymást lopás közben, mert nem volt értelme lopni: a nyereségből plusz juttatásokat vezettek be.

Megrendült a bizalom.

Ha már a kéz kezet mos elv is megrendülni látszik, ha a bűnösök közt némán lapuló cinkos is szájzárat kap, akkor nagy a veszélye, hogy ember embernek lészen farkasa.

Hirtelen enyhülni látszott a helyzet.

Megbontott csomagolású, félig rágott élelmiszerek bukkantak fel reggelenként az áruház különböző pontjain.

Valaki megint lop!

Ha nem is lop, titkon dézsmálja a készleteket.

A vezetők ismét fontosnak érezhették magukat: volt probléma, amit személyes tekintéjük bevetésével lehet csak megoldani.

Szükség mutatkozott szakértelmükre!

Tanácskozás, brainstorming, prezentáció, workshop, kihelyezett értekezlet, prezentációs keret megemelése!!!

Beosztottak verbális megalázása, durva hangnem, ajtócsapkodás, "jogos" bazdmegelés, kapszulás kávéfőző, "kurvanagyastressz".

Álló hétig fingfűrészelés.

Megoldás: kül- és beltéri kamerák felszerelése.

Leírható az adóból!

Vissza nem küldött "selejtből" otthonra, sőt a telekre is jut mindenkinek.

Két hét folyamatos megfigyelés.

Adatelemzés, grafikonok gyártása, tengerentúli problémaspecifikus analitikai program lefuttatása.

Igazgatói irodában, leengedett reluxa melletti megbeszélés:

"- Én sem hiszem, basszátok meg! Semmi, de kurvára semmi! Nem zabál egyik rohadék sem! Áruló van köztünk! Mondjátok meg, ki akarja a vesztem???!!!"

A bizalmatlanság tovább mélyül.

Nincsenek megbeszélések, elhalkulnak a köszönések, később meg is némulnak.

Senki nem néz a másik szemébe.

Három hét múlva, a kávéscsésze-alátét szemű igazgató gümőibe nézve, a portás halkan megjegyzi:

" -Főnök, kiszórtam egy kis mérget a raktárban, azt hiszem patkányaink vannak."

"- Patkány itt mindenki, de csak nem mérgezhetem meg őket!" - jön a válasz.

A következő belső hírlevél öles betűkkel hozza:

Kapitális méretű rágcsálókat likvidáltunk. A készlethiány ismét zéró. (Olvasás után megsemmisítendő!!!)

Oda a remény.

A reggeli műszak dolgozói közös titkot dédelgetve mosolyognak egymásra.

Már csak ez hiányzott!

Nyitáskor mindig valami vicces dologra bukkannak más-más osztályon:

Békatalp és búvárpipa az élőhalas akváriumok előtt.

A kisállat osztályon gumi pteranodon hintázik a papagájoknak szánt kalitkában.

A kertosztályon hintaló van befogva a rotációs kapa elé.

"Minden napra jut egy szamba, jut egy twist."

Hol vannak már a kamerák...

"A sógornak is kellett valami a születés/névnapjára, pénzt meg csak nem adok érte, annyira nem jó a viszony..."

A paranoia begyűrűzni látszik.

Bűnös megint nincs. Igaz bűn sem. De eddigre már a humorérzék is elfogyott.

Ez a legveszélyesebb stáció.

Utolsó lehetőség.

Ismét együtt a vezetőség.

A racionalitás már rég értelmét vesztette.

Az exorcista kihívása azért még így is túlzás lenne, mert sok az ateista, de egy látóasszony felkeresése logikusan levezethetőnek és helyénvalónak találtatik.

Látogatása a nyár végi szezonális kiárusítás utolsó napjára esett.

Minden a feje tetején állt.

A határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók meg- vagy meg nem hosszabbítása volt porondon.

A termékváltással kapcsolatos rendelések leadása, pontosítása minden figyelmet lekötött.

A látóasszonyt csak a szűk vezetőség tudta fogadni.

Miután megvendégelték, a nénike a kávéscsésze alján összegyűlt zaccot firtatta árgus szemekkel, majd maradék fogai között megszűrt mondanivalóját sejtelmes hangon motyogta maga elé:

„Előtted áll, de nem látod,

Leelőzöd, de a célban vár,

Soha nem lesz a barátod,

Feláldoznod nem nagy kár”

Szavait senkinek nem volt sem ereje, sem ideje értelmezni. Kinyilatkoztatása tudomásul vétetett.

Kifelé menet még megjegyezte, hogy a vegyi osztály vízéren áll, de erre már végképp nem figyelt senki.

Az igazgatót mégis az a különös érzés kerítette hatalmába, hogy a rontást levették, vagy, hogy stílszerűen fejezze ki magát: megvették az áruházról.

Az új szezonáruk a raktárban várták, hogy a polcszervizesek, izgalomtól nyirkos kézzel, méltó helyükre állítsák őket.

A termékváltás az ősz első havának második napjára esett.

Hajnalban, mint apró koboldok, lepték el  az osztályosok a raktáráruház lagúnáit.

Gumitalpak, villanytargoncák nyikorogtak, nyekeregtek. Raklapok puffantak, üvegek törtek, göngyölegek szakadtak, horpadtak.

Az árufeltöltők sapkáinak simlédere az ég felé meredt, hogy szemük sarkában bujkáló huncut mosollyal egymásra kacsinthassanak.

A húsosztály vezetője ultrás vízzel mosta a lejárt szavatosságú árut.

Semmi sem zajlott flottul.

Visszatért a megnyugtató kiszámíthatatlanság, a káosz.

Az áru fele sem került ki a polcokra, az áruház különböző pontjain elrejtve várta, hogy a dolgozók a műszak végén kilophassák őket.

Cinkosan mosolygott és falazott egymásnak a pénztáros, az üzemvezető, és a polcszervizes.

A hat órai nyitáskor beözönlő tömeg szinte semmit nem talált a megszokott helyén.

Öt perc sem telt el, és anyázásoktól visszhangzott a vásárlótér.

Két őrző-védő kft. ügyvezető-igazgatója az utolsó, magyarul mesét motyogó, plüss Micimackóért ment ölre. Hozzájuk, a teljes létszámú, rendészetet ki kellett vezényelni, később a felcsert is.

A vériszamos medvét visszáruzni kellett a műszak végén.

„Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.”

Délután kettőre lába kélt egy laptopnak, és pár középkategóriás műszaki cikknek.

Senki nem tudta, miből, honnan és főleg, hogy mennyit kell rendelni.

Össze-vissza telefonáltak, faxoltak az osztályvezetők.

Az esti kasszazáráskor jelentkező hiány a napi forgalom 10%-a körül alakult.

A spontán lefuttatott készletleltár elvégzésére nem volt lehetőség: eltűnt az egyetlen számítógép, amire telepítve volt a szoftver.

A rendszergazda, legényfoltos nadrágban, töltötte le aznap a negyedik, bizarr kategóriájú, pornófilmet.

Az áruházat az igazgató hagyta el utolsóként.

Hazafelé még beugrott, egy gyors numerára, régen látott szeretőjéhez.

Áldott legyen a mi Urunk!

A parkolóban eldobott számlával játszadozik a hideg északi szél.

A korán jött, őszi esők szinte olvashatatlanná maszatolták rajta a festéket, de középtájon azért még kisilabizálható az írás.

Ármegjelölés nélkül – talán mert az általános szabály értelmében 3 egységnyi összeg alatt nullára kerekítünk – az alábbi tétel szerepel:

KISEMBER 6 DB/CS