A "hímestorta" igaz története

Finnáné Czene Enikőnek szeretettel a szép képért cserébe!

A következő történetet dédikepapa mesélte halála előtt 1 nappal, így míg élek, nem feledem azt a keserédes, utolsó estét a beüvegezett tornácon.

Igyekszem szó szerint papírra vetni az öreg szavait, remélem, semmit nem hagyok ki!

„Amit most elmondok, az mind így történt, ahogy hallani fogod!

Jól figyelj hát, hogy az utolsó hangot is megőrizze emlékezeted a családi legendáriom számára!

Ha csak egy szó is nem igaz, innen fel ne álljak! (Pedig akkor már szegény negyedik éve volt tolószékhez kötve. Először gumipókkal próbálkoztunk, de azt hamar kinyújtotta.)

’52-be’ Breznyák Bandi, mikor leadta a mundért, arra ért a faluba, hogy a neki ígért Mlácsovics Katika igen csak ki van gömbölyödve.

Pedig ’49-ben az aratóbálba’ még együtt mentek a pelyvás megé megtojózni az iromba tyúkot. (Ki is kelt mind a 6 tikmony, amin megült a jószág, de két csibét a nyest, nígyet meg a héja vitt el, még az őszön.)

Ott, a nagy kapkodásba, jegyet is váltottak, Kati Barcikáig retúrt, Bandi meg Baracskára csak egy odájigosat.

Még a pityókát ki se’ ástuk, jött az idézés, hogy Andrisnak fel kell szerelni a hadtáposokho’. (Az anyjának kiapadt korán a csecse, azt’ csak kutyulós tejen vót 2 éves koráig, azér’ a táposokho’ hítták be.)

Vót nagy sírás, mikor vitték, meg ígéret, hogy hóttomig, meg hóttodik.

Az’, hogy Bandival mi vót 3 esztendeig, csak ű tuggya megmonni, de mán ő se, mert 2 éve elvitte a vicinális Tarcsára, ütközőn.

Elég a’, hogy Kati dógos lyány vót, nem vetette meg a robotot (mondjuk Wall-E-ről nem volt nagy véleménnyel, de nem is fitymálta.)

Kijárt aratáskor markosnak. Ügyes is vót hozzá, beleköpött a tenyeribe, azt’ amire ráfogott, mán pergette is a magot.

Őszön meg az uradalmi erdőbe vitték desznyót makkoltatni, legalábbis nekünk ezt mondták…

Na oszt ’51 Szent Ivány havába’, mit ad isten, felsőbb iskolások gyüttek a faluba, hogy aszongya néprajzot kutatni. Béjártak pincét, pallást, de hát nem vót egy művésztelep mán akkor se’ a falu, nem tudott egy se közülünk rajzóni, úgyhogy hijába kutakodtak.

Még tán Drotácsik Sanyi tudott valamit pingálni. Eccer a templom ódalára olyan szípen megfestette a papot az elsőáldozó Derenyik Manyikával, hogy még a felsőfaluból is átjártak a csudájára. Pont azt a szíp pillanatot kapta el, mikor bérmáláskor a Manyika letérgyepelt a tisztelendő elejbe, azt’ magához vette az úr testit. Csak a pap utólag kiprédikálta, hogy az ilyen ábra a Belzebub műve, azt le kellett mosni. (Azt addig nem is tudtuk, hogy a Sanyi zsidóbul lett pápista.)

A felsőbbiskolás nebulók levettek mindent a masinával: ünnepi ancúgot, gémeskutat, cséplőgípet.

Ahogy’ ott előre görnyedve szedi a markot a Katika, nem csak a fenkípező vakuja villant, hanem a szoknya alól is kivigyorgott egy zománcoslavórnyi nagy fehírsíg, az alsó peremin egy döglött mókussal. Majd elhagyott a szemem világa a nagy bámulásba.

Szűz Márja ne haggyál el! – mondom magamnak. De csak felhorgadt bennem menten a tenniakarás, előkaptam egy dinnyét, lyukat ütöttem rá, azt szabad folyást engedtem az érzületnek.

Csak mikor mán csurgott kifele a levem, vettem észre, hogy nem dinnye vót a’. Azóta monnyuk mink férfijak a famílijába’, hogy tele lett a tököm…

Hanem vecsernyére kihíttam Katikát a ’48-as bakák díszkertyihe’, azt’ addig meddig, hogy megmutattam nekije, hogy tudnám szeretni, ha lemondana a Bandirú’.

Kéccer támadt fel a mókusa, de a végire összeragadt a szőre, meg végleg meg is dögőhetett, mer’ csúnya levet kezdett ereszteni; búcsúzáskor meg mán erős szaga is vót.

Elég a’, hogy a Kati monta, amit ű megígér, az úgy lesz, mánpedig ű a Bandijé lesz.

Értettem a szóbú, nem is próbálkoztam többet nála, mer’ nagyon érzékeny legíny vótam.

Ezut kezdtem udvaróni dédikédnek.

Láttam én, hogy a szüreti bálon más is kerülgette a Katikát, de nem vót bennem kapzsiság, meg mán nem is nagyon níztem, mer’ kezdett meghízni, mint a felbúgott koca.

’ 52 böjtelő havába’ hazagyütt a Bandi a táposoktú’ jó kigömbölyödve, de nem annyira, mint az ű Katikája.

Azon a tílen nagy vót a szegínysíg, mindenki csak káposztát rakott az asztalra, nem vót feltűnő, hogy mindahányan fel vótunk püffedve.

Andris kéccer ha vizitőt a lyányos házná, mire rágyütt, akárhogy’ nyomja arája hasát csak nem gyün a farhang.

Nekiállt akkor kikormolni a mókusodút, hátha azon legyün a ballaszt. De hijjába az igyekezet, még a csípeje is begörcsőt a nagy löködésbe, de csak nem apadt a púp.

Hamar belátta más természetű a csapás, nem a böjti szelek rekedtek meg.

Vasárnap mán’ ki is hirdette a pap a mennyegzőt, mer’ a Bandi az olyan vót’, hogy nem hagyta vón szígyenbe a Katit.

Összeadta a falu, ami vót jószágot a lakomáho’.

Az asszonyok tyúkot kopasztottak, mi legények meg a disznókat vállaltuk.

Csak én magam 4-szer szúrtam meg a sánta Melnyik kocáját, meg még utánam vagy öt legíny, a maradék erőnkkel meg levágtuk a végin szegíny, megpocsékolt párát.

Mire elgyütt a menyegző napja, a fehírníp a stafírungot is kihímezte, kiverte a csipkét, meg az urát, nehogy a csinadrattába meg akarjon búbolni más tikot is, mint a hites felesíge.

Addigra mán mink is jegybe vótunk dédikéddel, úgyhogy én se’ tuttam a combom összezárni a díszmise alatt a templonyba, úgy ígett a batyum. Tán még füstölt is a gatyám korca…

Elég a’ hozzá, mire a csigaleves az asztalra kerűt, mán igen csáléra fittyent a nászníp pofázattja az őszön főtt szilvátú’.

Által lett adományozva a nászajándék: galuskaszaggató, guzsaly, dunyha, pertli, csipke, hímzés, sámfa, miegymás, ami ilyenkor dukál.

Na oszt, mire a béléses képoszta is fenn vót a damasztabroszon, mán’ a legínyek bajszáról a Néró kutya nyalta a tejfőt’.

Hanem a gulácsi cihányok vótak meghívva barabásbú’, azok meg azt’ tudnak bazseváni.

Kerekedett ollyan tánc, mán amék még bírt, hogy csak úgy porzott az udvar télvíz idején. Akkor vót betanuló a TSZ időgyüvés-menés kutatójába’ a Csíbó Szilárd, ű jegyezte fel a porhót, meg a fizikáját, mer’ meg vót híva, mint az egyetlen városi potentát.

Éjfé’ előtt be lett hozva a menyasszonyi kalács is, szípen bemázolva tojáshabbal, csak úgy ragadt, mint az utálatoskíp kisasszon havába!

De a Bezerédi Feri nem tudta abbahannyi időbe a csapásolást, azt’ ráborította a nászajándékos asztalt a torttára e’.

Szerencse a balgaságba’, hogy csak a dédikéd-féle kalocsai asztalterítő ragadt bele a mázgába. De akkorra mán’ még az újasszonka is úgy be vót rúgva, hogy nem vette tekintetbe, aszitte, díszítés az is.

Hejjába a vizes kís a kancsóba’, csak nem tutta felszelni, akárhogy dikicselt izzadó homlokkal, fejin a pánttal. (Ott tanáltuk fel akkó a gyöngyös pártát, mán amék még eszin vót).

Na, de Drenyóczki Miska bérfűrészes vót, eszmílt, hogy elkő a segiccség. Által vetette magát a palánykon, azt hozta a láncosfürrészt.

Nekijáll a tortának, de amilyen benga állapotba vót, lecsapta könyikbő a jobbik kezit. Azut csak Kacska Miskának híttuk. Jegeltük az ügyit, addig meg a Svájca szökött Schwarter Manó ezt a kípet csinyáta a kalácsrú':

Ekkor termett ott Zelenyák Karcsi, azt’ ű is nekiállott a fürésszel a tortának, de megin’ csak balság lett, mer’ most meg a Kacska Miska kisebbik fijának a Bandikának csapta le csuklóbul a kezit, mer’ ott kalamolt feszt, ahun nem kell. (Nem nyőtt az a gyerik, be is horták a városba hormonkezelésre, de csak kicsi maradt. ’56-ba kiment Amerikába’, hogy csatlakozzon a hormon vagy mormon közösséghe’, mán nem emlékszem, azt’ ott egy filmbe is berakták. A Dzsórdzs Lukasznál vót a Lúknak a dublőrje, amikor levillanykardozza az ipari hegesztőmaszkos  Zorró a Szkályvóker kezit. ’89-be meg hazagyütt, azt’ a Esztergályos Cecilkével vót a Kft. filmbe’, mint Csonka Pici, de akkorra mán műkeze vót, mer’ ellopta Lukasztó’ a filmbű’.)

Végű csak lett 40 szelet kalács, jutott mindnek.

Megvót a 3 napos menyegző.

Hanem csütörtök pitymalatkor gyün fel Mócsány Gyuri bácsi a kert végirű’, hogy a tavaly műtött aranyerét nem jó csinálták meg, mer lóg belűle a cérnya.

Hanem mán akkor nekem is kezdett irdekes lenni a dolog, mer’ előző este a néprádió műsorja után, én meg egy kis kék nefelejcset láttam a pajta mellé rakott kupacomba’. Ahogy meg emlékeztem, soha nem vótam vegetárius, vagy mi az isten.

Hát azt’, mikor este a tejcsarnoknyá’ még vagy hatan előgyüttek a farbáva’, hogy nékijek is cikornyás a monyásuk, csak kiókumuláltuk, hogy a menyasszonyi kalács vót a ludas.

Még errű annyit, hogy a kis Brezinyák, szakasztott olyan vót mint énmagam, de Katika se szót egy hangot se, meg én se. De mán sejtheted, hogy a te tántid mostohatestvíre vót a Bandikának.

Tavaly meg ahogy’ takaríccsuk a nyáriba’ a sifonyt, hát az apád kezibe akad a Schwarter Manó csinyáta kíp, mer’ ’52-be megkűtte, hogy tegyük ki a kuttúrba.

Apud meg elkunyeráta, felvitte hozzátok Pezsre, azt valamilyen teknyikával ehető szőtteseket nyomott a tortákra.

A városi úriifnyúság meg vitte mint a cukrot, innyen a ti gazdagságtok, tuggyad meg!”

Ezzel dédikepapa befordult a ledes Jézus szíve kép felé, amit a búcsúból hozatott magának, mer’ szerette a szépet. (Én is tőle örököltem a jó ízlésem a szépre, az igényesre.)

Másnap halva találtuk az öreget.

Sokat sírtunk, én meg soha nem feledem el, mert ha ő nem rakja el a képet, most mi is földönfutók vagyunk, és nincs yuppie életvitel.

A tortabizniszből kivettünk annyi pénzt, hogy a sírjára ízléses márvány kerekesszéket csináltassunk mobil infúzióállvánnyal.

Most, hogy megosztottam veled ezt a történetet, cserébe csak annyit kérek, vásárold ízléses kiállítású, szemet kápráztató műalkotás szintű sütőipari termékeinket, amit alant mutatok be!

(Azért is kell a pénz, mert a mostohatánti ágon a faluban maradt Pultos Rozika férjhez megy a jövő hónapban, és csak jár nekik is valami juss.)

Jó étvágyat kívánok!