Kalocsai a múlt, a jelen és a jövő!

„Ami divat, az divat,
ami szép, az szép,
de vedd már végre észre,
hogy a szandálból elég!”

Ahogyan a Warpigs szövegírójánál, 1997-ben, a fent említett lábbeli tömegessé válása vágta le esztétikai érzéke biztosítékát, úgy nálam a kalocsai minta mindenre felkúszó látványa érte el ugyanezt a hatást.

Félreértés ne essék, nem a népművészeti ornamentikával van bajom.

Minden elismerésem a kapu előtti kispadon, vagy a tisztaszobában látványkézimunkázó nagymamáké, akik őseik örökségét továbbéltetve oltják ki szemük világát, hogy egyrészt a hagyományt éltessék, másrészt a külföldi turisták relikviagyűjteményét gazdagítsák.

Valóban szép látvány az autentikus kalocsai népviselet a skanzenben, vagy a tájegység népszokásait bemutató rendezvényeken.

Még azzal is megbékélek, ha a fenti motívumok (jó ízléssel megáldott) iparművészek alkotásain jelennek meg, és akár a városlakó hétköznapi viseletét színesítik, amennyiben a hímzések természetes anyagokból készült, natúr színű ruhadarabokat ékítenek.

És itt jött el a „DE!!!” ideje.

Ahhoz viszont nem kell sem végzett esztétának, sem néprajzosnak lennünk, hogy belássuk: a tömegesen előállított, tucat használati tárgyakon való felbukkanása a giccs határmezsgyéjét bőven átlépi.

Nosza, keressünk egy definíciót a frissen bevezetett fogalomra!

„A giccs a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás.”

Helyben is vagyunk! Kitárt karokkal szaladunk a fogyasztói társadalom tejporral-műléppel telített kebelére, hogy mohó étvágyunk mihamarabb csillapítsuk.

Mivel „reneszánszát” éli a kalocsai motívum, díszítsünk ezzel minden bóvlit, amit el akarunk adni. (Egy mindig is a kultúránk részét képező dolog, hogy élheti reneszánszát?)

Úgyis trendi a romantizált paraszti kultúra felé fordulás, amire a legfogékonyabb a fiatal-felnőtt korosztály, illetve az újgazdag sznobériai lakosok.

Ha ezek beszopják, a többi már megy utánuk, mert az akolmeleg mégiscsak jobb, mint bő gatyában, magányosan állni a pusztán.

A marketinges elégedetten dől hátra, kalocsai mintás Tisza cipőbe (hungaricum tú in ván) bújtatott lábát az asztalra lendítve…

Egyenes az út a gépi hímzés (még ha silány minőségű is és Kínában található a gépsor), a műanyagfröccsentés előtt.

Vasaljuk, nyomjuk rá mindenre, amit - a fenti célcsoport - a mindennapok során használ, fogyaszt!

Mi legyen a neve az irányzatnak? Ethno Style? Á, az olyan rapes! Akkor Folk Divat? Az meg olyan DIRUVÁLL-os… Kitaláltam! Hívjuk Folk Fa(l)shilyonnak!* Az elejét a magyar is érti, a többi meg jó a külföldinek.  Ez az! Király vagy!

Akkor állítsuk össze a portfóliónkat!

- Kőkoptatott farmer? Alap!

- Szilikonos telefonhátlap? Jóhogy!

- Vászoncipő? Ide vele!

- Baseball sapka? Basic!

- Forma 1-es pilótaoverall? Jah! Országimázs, apa! (Nagyapám is űzte a Rárót, mint Massa)

- Energia italos doboz? Jah! Benn leszünk a diszkóban is, bazz!

- Füllhallgató? Hülye vagy? Jó, de 100.000-ért! Ja, akkor igen!-Ha drága, biztos’ jó!

Ezzel megvolnánk!

Árképzéssel mi legyen?

Sz’tem egy kézzel hímzett, 10x10-es terítő ára (Borika néni-féle) + a termék ára, amire rányomjuk + az eddigiek kétszerese, hogy fifty-fifty is jusson valami, ha már ilyen kreatívak vagyunk!

Jah, és még így is milyen olcsón kihoztuk!

És szép lassan sikerült teljesen elértéktelenítenünk az egyik népművészeti kincsünket.

Ezek után magyarázhatjuk, hogy a Marika néni hímzése tényleg „handmade”, a kutya sem fogja elhinni, mert eddigre a cirádás sztaniolpapír is „eredeti kézimunka, csókolom!” szöveggel kerül értékesítésre.

Ha meg Gizi néni belátja, hogy a programozható Lucznik 10 perc alatt, egyenletesebb öltéssel készíti ugyanazt a terítőt, amit az ángya, kézzel 2 hétig, inkább bekészíti a gépbe a vásznat, ő meg leül a nyári konyhába Stólbucit nézni…

Akkor pedig már késő Komlós Aladár – a giccsre vonatkozó - szavait kinyújtott mutatóujjal idézni: „…Olcsón ad olyan dolgokat, amelyeket csak drágán volna szabad megszerezni...”

A lap aljára, zárójelbe

Kíváncsian várom a kalocsai mintás óvszer betörését a piacra.

Akkor legalább újfent el lehet majd sütni az ócska viccet:

-          Láttad már a virág gyökerét?

-          Nem, mer’?

-          Na, akkor neked se’ kell teljesen letekerni!

Kedves termékfelelős! Nem ötletnek szántam!

* Fő az elővigyázatosság!

Levezetésképpen hallgassuk meg a Warpigs idézett dalát: Szandál